Szórakozás

Vagy a maradi elnyomó pasit vagy a mulya ürest választhatom

Az általánosítás a címben sok-sok női társaságban elhangzik, de természetesen nincs csak kétféle személyiségű férfi, és lehet társat találni, csak nehezen. A párkeresésben sokan elakadnak, a csalódások és az önbizalomhiány miatt, ezt pedig érdemes áthidalni azzal, hogy merőben máshogyan próbálkozunk, mint addig, más helyszínen, más módon. Úgy, hogy közben a saját önbizalmunkat is visszaszerezzük. Olvasónknak segítünk, hogyan lépjen ki az ördögi körből, és ha te is így jártál, vagy te már nehezen, de megtaláltad a társad, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

Pici kis faluban élek, a párkereséssel húsz-harminc évesen nem volt gondom, de azóta elváltam, és most negyvenhat évesen ismét szeretnék társat találni, lehetőleg az utolsót. Tapasztalataim szerint vagy a maradi elnyomó férfit vagy a mulya üreset választhatom, ha a korosztályomban keresgélek. A 65-70 évesek nagyon érdeklődőek felém, de engem a víz is kiver ennek a gondolatától, a fiatalabb férfiakban pedig nem igazán szeretnék gondolkodni. Az ötvenes férfiakkal próbálkozom, az utolsó, akivel találkozgattam szintén csak szexet akart tőlem, időnként ugyan felmerült, hogy összeköltözzünk, de rendszeresen találkozgatott az exnőivel is. Emiatt teljesen hitemet veszítettem, már évek óta próbálkozom reménytelenül, az önbizalmamnak lőttek, pedig nagyon vágyom mély, érzelmi kapcsolatra egy rendes férfival. Mit tegyek?

Az olvasói levelet Julianna küldte nekünk, akinek a nevét mi adtuk, hogy olvasónk névtelenségét megőrizzük.

Mit lehet tenni?

Az, hogy kétféle férfi lenne a világon, biztos, hogy nem igaz, ahány ember, annyiféle, ahány kultúra, ahány neveltetés, mind másmilyen személyiségű férfi. Lehetséges, hogy olvasónk a szűk környezetében valóban csak elnyomó vagy töketlen férfiakkal találkozott eddig, ennek az is oka lehet, hogy negyven felett elvált emberként még a nagyvárosokban is nehéz társat találni. Ebben a korosztályban kevesen vannak egyedül, és akik igen, nem biztos, hogy házasságra, társra, mély érzelmi kapcsolatra vágynak.

A lakókörnyezet és a munkahely nagyban befolyásolja az ismerkedési lehetőségeket, hiszen a legtöbben ezen a két helyen találnak társat.

A drasztikus más városba költözés vagy munkahelyváltás helyett a hobbik és az ismerősi kör kiterjesztése segíthet az ismerkedésben. Van az a mondás, hogy legyen három hobbija az embernek, egy ami a testét ápolja, egy ami kreatív és egy amivel pénzt keres. A kreatív hobbik közt sok olyan van, ahol férfiak is megfordulnak, de akár a sport is teremthet lehetőséget az ismerkedésre. Minél több barátot, ismerőst szerzünk, minél többet járunk társaságba, annál valószínűbb, hogy egyszer csak belefutunk abba a valakibe, akivel lehetőségünk nyílhat a kapcsolatra.

Bárki, aki elakad a társkereséssel egyetlen egy módon segíthet önmagán: önfejlesztéssel. Ehhez is segítség a hobbi, valami olyan tevékenység választása, amit örömmel csinál olvasónk, amiben sikerélménye van és amin keresztül könnyebben képes beszélgetni másokkal. A jó hobbi, mint a társastánc, a természetjárás, a csoportos sport erősítik az önbizalmat is, ami minden egészséges párkapcsolat legfontosabbja. Amennyiben a faluban nincs lehetőség egyikre sem, érdemes körbenézni a környék falvaiban, nagyobb városokban, szinte biztos, hogy legalább egy olyan tanfolyam indul most ősszel, ahova szívesen várják a jelentkezőket. A nyelvtanulás is jó alkalom új férfiakkal való találkozásra, de akár egy számítógépes tanfolyam is szóba jöhet.

Az online ismerkedés is lehet jó, de aki évek óta próbálkozik sikertelenül, inkább a személyes találkozásokkal ismerkedjen, barátokon, rokonokon keresztül. A sikerélményeken legyen a hangsúly.

A párválasztásban természetesen nemcsak a külső tényezőkön vagy a hobbikon múlik, ezek pusztán a nagyobb merítésben segítenek – és a nagy számok törvénye működik. A már sokat emlegetett gyerekkorunk meghatározza, kiket találunk vonzónak: a szüleinkkel való kapcsolatunk bármilyen is volt, nagyban befolyásolja a választást. Például akinek voltak szülei, de érzelmileg elérhetetlenek voltak, jó eséllyel lesz társfüggő, és olyasvalakit választ, aki ezt a függőségét kiszolgálja — egy másik függőt. Az elköteleződés igényét, a szerelemre való képességet, a párkapcsolathoz való készségeket mind a gyerekkorunkból hozzuk, azt a mintát követve akaratlanul is, amit otthon láttunk. Ezért sem igaz a címben olvasott kétféle férfi, hiszen mindannyian mást hozunk otthonról.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik