Szórakozás

Ennél borzasztóbb nem lehetett volna az első nap az óvodában

A gyereket az iskolabuszon felejtették

A szülőnek önmagában is komoly megrázkódatás, amikor gyereke életében először megy óvodába. Egy Coley nevű anyuka is rettegett kislánya első napjától, de legdurvább álmaiban sem gondolt arra, ami végül történt a gyerekkel.

Twitter posztok sorozatából kiderül, hogy a legelső, amitől Coley félt, hogy mi lesz, miután a kislány felszáll az iskolabuszra. Talál-e magának helyet? Jó fejek lesznek-e vele a többiek? A gyermeke ráadásul korábban járógépest viselt, mivel gyengék a lábizületei, és a beszéde is kicsit nehezen érthető.

De úgy tűnt, minden oké, hisz Coley 7:30-kor tette fel lányát a buszra, és amikor maga is bement  az iskolába a szükséges papírmunkát elintézni, nem szóltak neki, hogy bármi gond lenne.

Aztán 11 óra körül hívták az iskolából, hogy a kislány nem ment aznap iskolába.

Remegve várta az újabb telefont, hiszen jelezte, hogy ő fél nyolckor feltette gyerekét az iskolabuszra, lehetetlenség, hogy nincs bent. Több mint 40 perc után hívták újra, de már nem is az iskolából keresték, hanem a buszgarázsból:

mint kiderült, a kislányt a buszon felejtették. Több mint három órán át. A tűző napon. Coley azt mondja, ha nem csomagolt volna két üdítőt a kislánynak, talán már nem is élne.

A sofőrnek kötelessége átvizsgálni a buszt, leginkább azért, hogy nem maradt-e valaki fent, de ezúttal ez elmaradt. Az ötéves gyereknek pedig azt mondták szülei, várja meg, amíg szólnak neki.

De senki nem szólt.

A buszvezetőt kirúgták, Coley pedig az eset nyomán arra kéri a szülőket, kérjék meg a buszvezetőket, hogy minden alkalommal ellenőrizzék, nem maradt-e valaki a járaton.

 

via ScaryMommy, kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik