Szórakozás

Angelina Jolie vajon egy videoklipnek köszönheti karrierjét?

Hogy mégis mi a közös Natalie Portmanban, Kristen Stewartban és Angelina Jolie-ban azon, az amúgy teljesen nyilvánvaló okon kívül, hogy mind a hárman színésznők? Leginkább az, hogy videoklippekben is láthattuk már őket. Ezek a cameoszerepek mind a két félnek, az adott együttesnek és a videóban szereplő celebnek is nagy előnyökkel járhat, hiszen egyik a másiknak tökéletes húzóerő lehet. De vajon, kik azok a sztárok, akiket Portmanéken kívül láthattunk már ilyen szerepben? Ennek jártunk most utána. 

Elvehetik a gyerekeket Angelina Jolietól, ha nem működik együtt Brad Pittel
A bíróság komoly következményeket helyezett kilátásba, ha a színésznő nem rendezi kapcsolatát exével.

Fenti állításunkat tökéletesen alátámasztja amúgy Jolie, aki sokkal hamarabb szerepelt videóklipekben, mint játékfilmekben: alig múlt 16 éves, amikor 1991-ben először feltűnt – bár ember legyen a talpán, aki megtalálja őt a videóban – Lanny Kravitz Stand by My Woman című dalához forgatott kisfilmben, majd még ugyanebben az évben láthattuk őt Antonello Venditti Alta Mareájában, valamint első filmjének, a Cyborg 2-nek aforgatási évében, 1993-ban még bevállalta a Lemonheads  (It’s About Timeés a Meat Loaf  (Rock´N´Roll Dreams Come Throughegyüttesek klipjeinek főszerepét.

Természetesen – ahogy feljebb is említettük már – , ennek a közös érdekekkel is járó munkakapcsolatnak létezik egy teljesen inverz verziója is, amikor az adott celeb lehet az együttes, vagy az énekes sikerének húzóneve. Natalie Portman például már bőven Oscar-díjas színésznő volt, amikor 2017-ben elvállalta James Blake My Willing Heart című videójának főszerepét, valamint Kristen Stewart is már világsztári allürökben tündökölt Jenny Lewis Just One Of The Guys klipjében. Utóbbiban ráadásul feltűnik Stewart mellett Anne Hathaway és Brie Larson is.

Most pedig nézzük, hogy kik azok a celebek, akik videoklippekben is feltűntek.

Channing Tatum

Channing Tatum visszatért eredeti szakmájához, amikor Pink Beautiful Trauma klipjében eljátszotta az énekesnő táncoslábú férjét. A 60-as évek Amerikájában játszódó videóban láthatjuk Tatumot nőként és Pinket férfiként, valamint a klip végén a duóhoz csatlakozik még egy fétist kedvelő hölgy is.

Tom Hanks

Na ez az, amit talán sosem gondoltunk volna: Tom Hanks egy Carly Rae Jepsen-klipben. A legendás, kétszer is Oscar-díjjal jutalmazott színész ráadásul énekel, táncol és láthatóan nagyon jól érzi magát az énekes I Really Like You című videójában.

Courteney Cox

Courteney Coxot 1984-ben még koránt sem lehetett sztárnak mondani, legfőképp, hogy a számára nagy áttörést jelentő és azóta már ikonikussá volt Jóbarátok csak tíz évvel később, 1994-ben kezdődött el. Pedig pontosan 1984 volt az az év, amikor minden bizonnyal először láthattuk őt színésznőként, ráadásul a Bruce Springsteen Dancing In the Dark című videóklipjében.

Scarlett Johansson

Mi lehet jobb annál, hogy Justin Timberlake What Goes Around … Comes Around című számához forgatott klipben Scarlett Johansson játssza a főszerepet? Hát a tudat, hogy a szám eredetileg Timberlake és Britney Spears kapcsolatáról szól, vagyis Johansson Spears-t alakítja.

Ben Affleck

Ben Affleck Jennifer Lopez 2002-es Jenny from the Blockjában tűnt fel, ami valljuk be, annyira nem is meglepő, hiszen a két világsztár 2002-től 2004-ig egy párt alkotott. Még saját becenevük is volt: Bennifer.

Természetesen nem csak színészeket láthatunk ilyen szerepekben, hiszen modellek, valóságshow- és botrányhősök is rendszeres szereplőik a videóklippeknek. Ashley Graham – akiről ebben a cikkben írtunk bővebben – például Joe Jonas együttesének, a D*NCE-nek Toothbrush című klipjében szerepelt, Kylie Jenner pedig PARTYNEXTDOOR Come and See Me videóját dobta fel jelenlétével.

(Kiemelt kép: Christopher Polk/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik