Szórakozás

Luxus Vivien elárult egy fontos dolgot az életéről

Hiába csak két hónapja szült a luxusfeleség, egy percre sem áll meg. Vasvári Vivien a munka mellett, az edzésre is komolyan ráhajtott, hogy visszanyerje eredeti formáját júliusi esküvőjére. Ennek érdekében heti három alkalommal reggel és délután is edz, a fennmaradó napokon pedig fut.

Igaz, a pontos súlyát nem tudja, ugyanis a mérlege elromlott és nem vett újat, de szemre úgy látja, hogy még 4-5 kiló plusz van rajta.

Kiderült Luxus Vivien fiának teljes neve
Az Edward egymagában túl snassz lett volna.

Az étkezésére már nem figyel ennyire, de ami ennél is fontosabb: amit eszik, azt magának készíti el. A luxusfeleségnek ugyanis nincs személyzete.

A közhiedelemmel ellentétben nincs nálunk személyzet, mindent én csinálok a háztartásban, és én magam készítem el az ételeket is

– oszlatta el a tévhitet.

Nagyon fura, most például rettenetesen kívánom a salátát, amit egyébként ki nem állhatok. Mellette egy héten legalább 5 nap tengeri dolgokat eszünk, de igazság szerint ebből nem csinálok nagy ügyet, ha megkívánok egy csülköt, azt is megeszem, esetleg utána többet edzek

– mondta a Blikknek Luxus Vivien.

Kiemelt kép: Viasat3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik