Szórakozás

Molnár Anikó: Előnytelenek a melleim

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a Való Világ második évadából megismert Molnár Anikó kisebb melleket szeretne. A celeb a Bors magazin munkatársának most azt is elárulta, hogy miért jutott erre az elhatározásra.

Molnár Anikó kisebb melleket szeretne
Jelenleg 100F-es melltartót hord.

Egy ideje már próbál megszabadulni súlyfeleslegétől, a kezdőlépéseket azonban még mindig nem sikerült megtennie.

Picit szégyellem magam, mert már tavaly is megfogadtam, hogy a születésnapomra visszanyerem a régi formámat, aztán persze végigdolgoztam a nyarat, és az edzésre nem jutott energiám. Mivel eléggé kötött vagyok, és gerincsérvem is van, nem nagyon tudok ugrabugrálni és futni, így a szakszerű konditermi edzés marad, ami már bevált és hatékonynak bizonyult

– mesélte az egykori Nagy Ő, aki szerint egy molettebb típusú nőnek nem feltétlenül állnak jól a nagy mellek.

Úgy gondolom, hogy ha egy olyan nőnek nagyok a mellei, aki egyébként sem az a vékony típus és szélesek a vállai, annak a nagy mell hordótestet tud adni. A jelenlegi nagy melleim inkább előnytelenek, mint előnyösek, és fogyás után némi felvarrás és a felesleges bőr eltávolítása szükséges lehet, hogy optikailag kisebbnek tűnjön a mellem

– mesélte Molnár, aki azt is hozzátette, tudja, hogy mindig vannak kifogásai, ezért lenne szüksége valakire, aki elindítja az úton.

(Kiemelt kép: FEM3)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik