Szórakozás
Budapest, 2015. december 10.
Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színmûvész, az Arany Medál díj életmûdíjasa a közönség által odaítélt Arany Medál díjak átadásán a Bethlen Téri Színházban 2015. december 10-én.
MTI Fotó: Kovács Attila

Bánsági Ildikó egyetlen rossz kritika miatt hagyta ott a Vígszínházat

24.hu
24.hu

2018. 04. 28. 09:34

Korábban a témában:

A színésznő szerint mindent tönkretehet egy negatív vélemény, ő pedig hajlamos arra, hogy ezeket a szívére vegye. Kiderült, hogy annak idején, állandó színházánál is ezért mondott fel.

Én egy negatív kritika miatt mentem el anno a Vígszínházból. Soha nem adtam vissza szerepet, mindenből igyekeztem kihozni a legjobbat, de abban a darabban már a próbák alatt éreztem, hogy 38 évesen nem nekem való a 16 éves szűzlány szerepe. A premier után jelent meg egy kritika, melyben a publicista szerint semmilyen voltam. Miután ezt elolvastam, másnap felmondtam, és szabadúszónak álltam

– mesélte a Borsnak Bánsági Ildikó, aki a magánéletéről is beszélt.

Hiszen ha jönnie kell, akkor úgyis jön a szerelem. 15 éve élek egyedül, de ez nem tragédia. Párt tudtam volna találni, akadtak is jelentkezők, de a lelkem másik felét, vagyis társat nem. Ennyi egyedül töltött év után nem is tudom, mit szólnék ahhoz, ha valaki akár csak szeretetből is, de beleszólna, mit tegyek. Sosem éreztem magam magányosnak, a családom és a barátaim mindig ott vannak mellettem.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.