Szórakozás

Rég nem volt barátnője a Barátok közt Tóbiásának

Hiába jó kiállású, keresett színész, mégsem talál rá a szerelem Józan Lászlóra. A Barátok közt Tóbiása hosszú ideje magányos, mivel a folyamatos munka annyira kitölti a mindennapjait, hogy randizni sincs alkalma.

“Egyelőre jól elvagyok azzal, hogy ennyit dolgozom. Semmit nem szabad erőltetni, a görcsös ragaszkodás nem vezet jóra. De, ha holnap jönne egy szerelem az életembe, szívesen fogadnám, nyitott vagyok. Rég volt már párkapcsolatom, jelenleg élem a harmincas férfiak könnyed életét. Amúgy sem hiszem, hogy valaki arra vágyna, hogy én reggel fél 8-tól este 11-ig dolgozzak, pedig jelenleg ez van. Egy kapcsolat alapja, hogy egyáltalán megismerd a másikat. Randevúzni is maximum az autóban tudnék a sorozat forgatása és a színház között”

– mondta a Borsnak Józan László, akitől egyébként a gyermekvállalás gondolata sem áll távol.

“Van három keresztgyerekem, közel áll hozzám a gyerekekről való gondoskodás. A sorozatban is kedveltem azokat a jeleneteket, amikor a Kiss Ramóna játszotta Szentmihályi Zsófival közös kisfiunkat kellett etetni, vagy kézbe venni. Egyszóval minden olyasmit kedvelek, ami egy gyerekről való gondoskodást jelent a hétköznapokban”

– tette hozzá a színész, akit nem is olyan régen édesanyja jelenlétében zaklattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik