Szórakozás

Roger Moore valójában félt a nőktől, és gyűlölte a fegyvereket

Mintha nem lenne így is elég szomorú ez a nap

– írják sokan Twitteren, így reagálnak arra, hogy a manchesteri terrortámadás napján, 89 éves korában elhunyt Sir Roger Moore.

Meghalt Roger Moore
A színész rákbetegségben szenvedett, 89 éves korában Svájcban hunyt el.

A lovagi rangra emelt brit színész, bár rengeteg filmben játszott, az emberek fejében picit azért mindig James Bond maradt. Pedig a való életben

utálta a fegyvereket, ahogy mondta, mindig pislogott, mikor el kellett sütni a pisztolyt.

Halálvágta (1985)
Fotó: CHRISTOPHEL © Eon Productions/Getty Images

Egy 2008-as interjúban árulta el, hogy gyerekkorában olyan beteges volt, hogy

11 éves koráig még az ABC-t sem tanulta meg.

Kiskorában kicsit kövér volt, így – ahogy azt egy 2016-os interjúban elmesélte – elég félénk volt a lányokkal. Ahogy ő mondta, néha szerencséje volt, de önbizalma semmi.

“Kissé túlsúlyos gyerek voltam, odavoltam a pirított babért és a Cadbury’s csokiért, már ha hozzájutottam. Emlékszem, amikor elmentünk valahova, és apám meghúzta az övet az esőkabátomon, azt mondta: ‘olyan vagy, mint egy kötözött sonka.’ Azt hiszem, a bizonytalanságom ebből jöhetett.”

A Halálvágta forgatása idején 57 éves volt, sem előtte, sem utána nem játszotta senki James Bondot ilyen idősen.

“Az a csodálatos dolog a korosodásban, hogy a térded már nem valami jó, nem tudsz leszaladni a lépcsőn olyan könnyedén, és nyilvánvalóan nem tudsz nehéz súlyokat emelgetni. De az elmédben nem változik semmi. Olvasom a gyászhíreket, és arra gondolok: ‘Ó Istenem, hiszen csak 93 éves volt!'”

Fotó: Photo by Peter Ruck/BIPs/Getty Images

A temetését nem szervezte meg.

“Mi értelme lenne? Nem vagyok én a királynő! Mondjuk ha a koporsómat végigvinnék Stockwell utcáin, az jó lenne, azt hiszem.”

De azt szeretném, hogy amikor elmegyek, mindenki azt mondja: Hosszabb élete volt, mint bárkinek, akit ismerek.

Sir Roger Moore-t szűk családi körben, Monacóban temetik majd el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik