A két humorista a hétköznapokban is jnagyon jó barátok, olyannyira, hogy előszeretettel indulnak közös utazásokra a nagyvilágban. Tavaly például együtt utaztak Hamburgba és Portugáliába, legutóbb pedig Vietnámban és Kambodzsában jártak, ahol 12 napot töltöttek. Élményeiket a tőlük megszokott humoros köntösben tálalták a Story Extra kamerája előtt.
“Röviden, nagyon röviden, mert nagyon sok idő kellene hozzá, de nagyon jól éreztük magunkat. Kicsit le is barnultunk és teleszívtuk magunkkal olyan dolgokkal, amit itt nincs. Ez mindig nagy vágyunk ugye, hogy olyan helyre menjünk, amit még nem láttunk.
Mi itt mindig attól félünk, hogy megfázunk, megfagyunk, éhen halunk. Náluk ez teljesen más, mert ugye meleg van, nem fognak megfagyni. Van rizs, egy halat csak ki tud szedni a folyóból vagy a tengerből, tehát halálosan nyugodtabbak. Lazábban, mosolygósan, és úgy jól vannak. Ez nagyon jó volt ezekkel a mosolygós, nem befeszült emberekkel együtt lenni” – mesélte Aranyosi és Badár, akik jártak többek között a vietnámi háborús múzeumban is, de emellett meglátogattak éttermeket, piacokat és igyekeztek sokat kommunikálni – persze kézzel-lábbal – a helyiekkel.
A fenti videóban sok más élmény mellett a humoristák már következő úticéljaikról is mesélnek, de kiderül az is, Aranyosi Péter családja hogyan is profitál abból, hogy a családfőnek nem megy túl könnyen áthidalni az időeltolódást.