Szombathy Gyula Jászai Mari-díjas színészt utoljára a Thália Színház falai közt láthatták a nézők, ám egy éve úgy döntött, végleg felhagy fővárosi életével, és a vidékre költözik. Ötvenkét év után örökre otthagyja a színpadot.
“Eladtam a kis belvárosi lakásomat Pesten, és végleg leköltöztem Balatonalmádiba. Korábban évekig ingáztam a két város között, de belefáradtam. Minden szerepemet visszaadtam a Tháliában, és már csak egyetlen egy darabban lépek színpadra Veszprémben, a My Fair Ladyben. Nem való már nekem ez a nyüzsgés, és 72 évesen már nem akarok a színpadon bohóckodni. Ezt meghagyom a fiataloknak. Én már nem akarok szerepelni, ezt az elmúlt 52 évet is meg kell emésztenem. Sok minden történt velem fél évszázad alatt, most itt, a béke szigetén bőven van időm gondolkodni és merengeni a múltamon”
– mondta a Vasárnapi Blikknek Szombathy, aki korábban arról is beszélt, hogy sajnálja, hogy a gyerekeire alig jutott ideje a sok színházi és tévés munkája mellett. Balatonalmádi nyugdíjasként igyekszik családjával tölteni minden percét, és bepótolni mindazt, amire a múltban nem jutott idő.