Múlt kedden ismét műteni kellett Rékasi Károlyt, lábában ugyanis elmozdultak a csavarok, csontja pedig nem forrt össze nyári motorbalesete után. A Barátok közt színészének azóta három alkalommal is vérre volt szüksége, az egész combján végigfutó seb ugyanis a műtét után vérezni kezdett. Többek között kollégái voltak a donorok.
“Ahhoz a csontomhoz nyúltak, amelynek erős a vérellátása, és emiatt jelentős vérvesztés lépett fel az operáció után. Maga a műtét is nagy vérveszteséggel jár, de erre még felkészült volt a kórház. A seb azonban a műtét után is többször vérzett, laikusként csak bámultam, hogy jé, mennyi vérem elment. Soknak tűntek ezek a kivérzések, három alkalommal is vért kellett kapnom. Kiderült, hogy vérre lesz szükségem, de nem volt elég, így felhívtam a hozzátartozóimat, barátaimat, kollégáimat, akik irányított véradással segítettek rajtam, amit ezúton is köszönök nekik. Hihetetlen jó érzés, hogy ezt megtették értem. Szó szerint a vérüket adták”
– mondta a Borsnak Rékasi, aki hétfőn kelhetett fel először az ágyból, azonban még hosszú ideig kell lábadoznia, és a rengeteg kapott vér miatt minden nap laborvizsgálatra van szüksége.