Szórakozás

Németországban is aranygombot ért az InFusion Trio produkciója

A Got Talent vetélkedő történetének legnagyobb bravúrját érte el a magyar együttes tegnap este: két héttel azután, hogy a Hungary’s Got Talentben egyenes ágon jutottak be az élő adásba, ugyanezt megismételték a német verzióban is. Ilyen a műsor történelmében még soha nem fordult elő.

De vajon hogyan is jött az ötlet, hogy az InFusion Trio mindkét versenyen elinduljon?

„Édesanyám már évek óta nézi a német RTL-en futó Supertalent című műsort. Legalább 3 éve bombázott már engem, hogy nevezzünk, mutassuk meg magunkat, mert ő biztos benne, hogy imádni fognak minket! Sokáig tiltakoztam, de aztán volt egy olyan időszak, amikor az itthoni fellépések nem akartak összejönni, idegenkedtek a megrendelők, hogy mi is ez, így gondoltam egyet és beneveztem magunkat. A többieknek már csak akkor szóltam erről, amikor behívtak minket a válogatóba. Bebizonyosodott tehát, hogy az anyai ösztönökre hallgatni kell!” – meséli Weisz Nándor dobos-énekes. De természetesen a zenekar nem élt vissza a műsorkészítők bizalmával.

RTL Klub
RTL Klub

„A Hungarys Got Talentbe már bejutottunk, amikor érkezett az email a németektől, hogy ott is beválogattak minket. Innentől nyílt lapokkal játszottunk mindkét csatorna felé, tisztáznunk kellett, hogy egy másik ország showjában is indultunk, és engedélyezték is” – mondta el Nándi. A két országban ugyan különböző közönség fogadta őket, és ők maguk is másnak érezték az előadásukat, egy azonban biztos: mindkét közönséget és zsűrit, de még a stábot is levették a lábukról.

„Külföldön mindig eggyel izgalmasabb játszani, mivel nem hazai pálya, nem olyan biztos a dolgában az ember. Hál’Istennek a német közönség eddig is nyitott és érdeklődő volt, ez most sem volt másképp. A zsűri pedig először csodálkozással majd érdeklődéssel fogadta a műsorunkat, és ennek hangot is adott! Mi nagyon sokat viccelődünk egymással és valószínűleg a németek is értik a humorunkat, mert a jelentkezési lapon volt egy olyan kérdés, hogy mit csinálnánk a nyereménnyel és arra mi azt írtuk, hogy szerveznénk Magyarországon egy koncertet, amire meghívnánk a Modern Talkingot, hogy lépjen fel az InFusion Trioval, ennyi pénzért talán már elgondolkodna rajta Dieter Bohlen” – emlékezett nevetve Simkó-Várnagy Mihály csellista.

RTL Klub
RTL Klub

„Nagyon bírtam azt, ahogy a stáb foglalkozott velünk. Mindenki sietett, sürgött-forgott, de hozzánk mindig higgadtan, mosolyogva szóltak. A technikai stáb le volt nyűgözve a hangcuccunktól, mondták is, hogy ’Ó de jó, innentől nekünk nincsen dolgunk’! Persze akadt egy kis izgalom is, mert a hangtechnikusunk beállás után kint hagyta a keverőként funkcionáló iPadet a buszban, mi meg bepánikoltunk, amikor 30 másodperccel a fellépés előtt nem láttuk a kezében, de végül minden rendben volt és óriási élmény volt kimenni a színpadra és játszani egy nagyot!” – mesélte Farkas Izsák hegedűs.

A Németországban adásba kerülő tegnap esti produkciót IDE kattintva tudják visszanézni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik