A Blikk értesülései szerint vagyonkeresetet nyújtott be a Pécsi Ildikó fiától válófélben lévő Pártos Csilla és ügyvédje a a bíróságon. Az általuk felkért szakértő közel 500 millióra becsülte az ingatlanok értékét, míg a volt férj által becsatolt papírok szerint a nagy értékű VI. kerületi luxuslakások nem egészen 50 millió forintért cseréltek gazdát, tehát a számítások több mint 400 millió forintnyira vannak egymástól.
„Keresetemben perbe hívtam az ingatlanok új tulajdonosait, ahogy azt a vállalkozót is meg szeretném idéztetni tanúnak, aki a II. kerületi utcai ház felújítását és átalakítását végezte. Ez utóbbit azért, mert abban az ingatlanban, ahonnan bírósági úton szeretne a felperes Sz. Csaba édesanyja Pártos Csillát és gyermekét kilakoltatni, a volt feleség komoly beruházásokat eszközölt házasságuk alatt” – mondta el a lapnak Gerencsér András, Pártos Csilla ügyvédje.
Pécsi Ildikó nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.