Puzsér Róbertnek jelenleg Hajdú Péter ellen zajlik bírósági pere, és a Blikk megszerezte az eljárás iratanyagának néhány oldalát, amelyben feketén-fehéren ez olvasható: a kritikus büntetett előéletű. A hivatalos iratból kiderül, hogy Puzsért 2012. október 12-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen elítélte, méghozzá ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt. A jogosítványát egy évre elvették tőle, és komoly pénzbírságot is a nyakába sóztak. A vezetői engedélyét csak úgy kaphatta vissza, ha újra levizsgázott. Ezt a nemrég Deutsch Tamással vitatkozó kritikus is megerősítette, azt viszont tagadta, hogy büntetett előéletű lenne.
“Én nem vagyok büntetett előéletű. Az igaz, hogy ittasan elkaptak a rendőrök. Emlékszem, valahol a belvárosban, az Ó utca környékén történt a dolog. Összevesztem a barátnőmmel, és ittam néhány fröccsöt. Nem mérlegeltem, kocsiba vágtam magam, és elindultam. A rendőrök azonnal levillogtak” – mondta a lapnak Puzsér, majd hozzátette: tanult a dologból, és sem a történtek előtt, sem azután soha nem ült ittasan a volán mögé.