Szórakozás
damu roland (damu roland, )

De mi is az a Damu-ügy?

Damu Roland ma, azaz április 6-án 3 év után szabadult a tököli büntetés-végrehajtási intézetből. Emlékeznek még, mikor és hogyan kezdődött a kálváriája?

Korábban a témában:

Valószínűleg kevesen vannak kis hazánkban, akik nem hallották vagy olvasták még Damu Roland nevét. A színész nem éppen a Jóban Rosszban sorozatban alakított Várnagy Előd karakterének megformálásával véste bele magát ilyen mélyen a köztudatba, de még csak nem is szinkronszerepei tették őt feledhetetlenné. A 40 éves Damu Roland már-már végtelen történetté váló büntetőügye és börtönbüntetése miatt van évek óta folyamatosan a figyelem középpontjában.

A színész ma reggel szabadult az áprilisi hidegbe, ennek kapcsán pedig adunk önöknek egy kis áttekintést, mi is történt az elmúlt közel 5 esztendőben Damu Roland, és a vele egykor szoros kapcsolatban lévő Vajna, azaz Palácsik Tímea körül.

Fotók: TV2 

Erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség Damu Roland sorozatszínészt – ez volt az újságok címlapján 2010. november 18-án, miután – a hivatalos verzió szerint – november 17-én 20 óra körül a színész felment az angyalföldi lakására volt barátnőjével (Palácsik Tímeával), majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta őt. A segítségért kiabáló nőt a férfi szóban fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte. Tímea taxival hazament, majd otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket. Az akkori hírek szerint a lány – akivel egyébként két éve voltak együtt, és nyáron már az esküvőt tervezték – széttépett ruhában, zilált külsővel menekült a lakásból, miközben folyamatosan segítségért kiabált.

Egy hónapra rá előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Damu Rolandot; a színészt azzal gyanúsították, hogy megerőszakolta volt barátnőjét. Innen aztán végképp megindult a lavina. Még ismert emberek is kipakoltak a színész viselt dolgairól, többek közt előkerült egy felvétel, amin Damu épp egy tévéműsor forgatásán borul ki, és kontroll nélkül őrjöng.

A másodfokon eljáró bíróság aztán az előzetest megszüntette; a színész bosszút kiáltott, és könyvet kívánt írni, amiben sok emberről szándékozott lerántani a leplet. A későbbiek során aztán sorra bukkantak fel állítólagos korábbi bántalmazott barátnők, megszólalt Damu édesanyja, aki sosem kedvelte Timit, kiborult Timi, a családja, aztán Damu, végül az ő családja is.

Egy tévés beszélgetésben a színész aztán elismerte, hogy valóban megpofozta Palácsikot, aki akkor már azt állította, Damu folyamatosan, hosszú időn keresztül bántalmazta őt. Közösségi oldalára korábbi látleleteket is feltöltött, és azt mondta, kétszer mentőt is kellett hívni hozzá az ütlegelések miatt.

2011. márciusában aztán felreppent a pletyka, miszerint Palácsik Timit a filmproducer Andy Vajnával látták együtt. Nemsokra rá a BRFK Bűnügyi Főosztálya a Damu Roland elleni, erőszakos közösülés bűntett gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte. 2011 májusában az ügyészség vádat emelt a színész ellen, erőszakos közösülés és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt.

2011. június 16-án aztán zárt ajtók mögött megkezdődött Damu Roland pere. Elsőfokú ítélet 2011. szeptember 12-én született, amikor is a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta a színészt a nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egy rendbeli súlyos testi sértés vádpontjában. A Jóban rosszban akkorra már rég kirúgott színésze hat év letöltendő börtönbüntetést kapott és 6 év közügyektől való eltiltással sújtották. Ezen felül 1 millió 200 ezer forint költségtérítés megfizetésére kötelezték. Damu enyhítésért fellebbezett.”Itt arról szól a történet, hogy Palácsik Tímeának van egy olyan barátja, aki ezt el tudta intézni, ennyi” – nyilatkozta a színész az ítélet kihirdetése után.

 

További bántalmazott exek bukkantak fel, jogvédő szervezetek szólaltak meg, Damu és családja közbenjárására pedig az ítéletet hozó bírónő és Palácsik Tímea állítólagos rokoni kapcsolatát is sikerült megvizsgálni. Az ügy tovább húzódott, közben szeptemberben Damu megkérte szerelme kezét. A lányt még az elsőfokú tárgyalás előtt ismerte meg a színész.

2012. március 20-án aztán kiderült, hogy négy és fél évet kapott Damu Roland; a nemi erőszakot testi sértésre módosította a bíró. Az ítélet jogerőssé vált. Az erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától az egykori sorozatszínészt.

10 nappal később Damu összeesett az utcán és szívinfarktus gyanújával vitték kórházba. Állapota nem javult, ezért ügyvédje úgy ítélte meg, hogy el kellene halasztani ügyfele börtönbe vonulását. Április közepén megszületett az orvosszakértői vélemény Damu Roland ügyében, amely szerint a színész életveszélyes állapotban volt.

2012. április 19-én aztán egy váratlan fordulattal rendőrök jelentek meg a kórházban és onnan magukkal vitték a színészt, egyenesen a börtönbe. Pár nap múlva aztán felröppent a hír, hogy Damu öngyilkosságot kísérelt meg, de ezt a büntetés-végrehajtás illetékesei cáfolták. A színészt hamarosan a tiszalöki bv. intézetbe szállították.

damu-roland-cellatars-fenyegetes(1)(650x433)(1).jpg (damu roland, cellatárs, fenyegetés) 

2012. szeptemberében robbant a hír, hogy Palácsik Tímea és Andy Vajna hivatalosan is elismerte kapcsolatát. 2013. júliusában Damu a börtönben elvette kedvesét, Edinát. Augusztusban Timi Antonio Banderas Los Angeles-i villájában hozzáment Andy Vajnához.

2013. októberében Damut a lakhelyéhez közelebbi, tököli börtönbe szállították. Bent töltött ideje alatt munkát kapott, és jó magaviselete miatt a tavalyi karácsonyt jutalomból otthon tölthette, és büntetése kétharmadának lletöltése után szabadulhat. A legfrissebb hírek szerint Vajna Timi tart Damu felbukkanásától, a színész ügyvédje szerint viszont Damu Roland kizárólag családjára, és karrierje újjáépítésére kíván majd koncentrálni.

 

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Extinction Rebellion climate change activists perform a mass "die in" under the blue whale in the foyer of the Natural History Museum in London on April 22, 2019, on the eighth day of the environmental group's protest calling for political change to combat climate change. - Climate change protesters who have brought parts of London to a standstill said Sunday they were prepared to call a halt if the British government will discuss their demands. Some 963 arrests have been made and 42 people charged in connection with the ongoing Extinction Rebellion protests. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.