Szórakozás

30 ezer forinttal szabadul Damu Roland

A börtönből hamarosan szabaduló színésznek komoly anyagi problémákkal kell szembenéznie.

Damu Roland már csak néhány napig tölti a börtönbüntetését, amiért volt menyasszonyát, Palácsik (Vajna) Tímeát megverte és megerőszakolta. 2010 novemberében 4,5 év letöltendő börtönt kapott, ám jó magaviselete miatt ennek csak a kétharmadát kell letöltenie, vagyis húsvétra már otthon lehet.

És újra belecsöppen a szürke hétköznapokba: a börtönben elvett feleségével, Edinával az oldalán kell elgondolkodnia arról, hogyan tovább. A kérdés jogos is, hiszen a Bors értesülései szerint a színész mindössze 30 ezer forinttal szabadul börtönéből. De ennek is bőven megvan már a helye, ugyanis amint kilép a börtön kapuján, szembesülnie kell tartozásaival. A nyakában lévő több milliós adósság – bűnügyi, bírósági költség, korábbi baráti kölcsön visszafizetésére kötelező ítélet – újabb milliókkal nőhet, miután az állam a börtönévek alatt megelőlegezte neki a gyerektartást.

Damu ügyvédje a lapnak elmondta: ügyfele lelkileg, szellemileg és testileg is friss, tele van tervekkel. Ám ő is elismerte, hogy nagyon nehéz lesz a talpraállás, hiszen ha ilyen helyzetben valaki azonnal munkába áll, akkor is csak egy hónap elteltével kap fizetést. És már az is biztos, hogy a TV2 nem fogadja vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik