Szórakozás

“4 és fél órán át vert Damu”

A volt barátnő, akit tíz évvel ezelőtt több órán keresztül bántalmazott a színész, papírokkal tudja igazolni súlyos állításait.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hajdú Péter a Mokka múlt hét pénteki adásában felhívást tett közzé: olyan nők jelentkezését várta, akik bizonyítani tudják, hogy bántalmazta őket Damu Roland. A kezdeményezés eredményes volt, a vasárnapi Frizbiben megszólal az az arcát nem vállaló másik exbarátnő, akit a színész még 2002-ben bántalmazott.

“4 és fél órán keresztül folyamatosan vert, voltak kisebb-nagyobb szünetek, amikor kifejtette, hogy miért is kapom én ezt” – ezt mondta az asszony Hajdú Péter műsorában. Damu állítólag bezárta őt egy lakásba, ütötte-rúgta és meg is fenyegette. A felvételt félbe kellett szakítani, mert a beszélgetés annyira felzaklatta a nőt, hogy közben elsírta magát.

Ugyanerről a múlt héten Damu Roland azt mondta a Frizbiben, hogy ő csak egy pofont adott, ezt pedig a bíróságon is vállalta, azt viszont határozottan tagadta, hogy többször ütött volna. A volt sorozatsztár ezért 2 év felfüggesztett börtönt kapott.

Damu Roland volt barátnőjével készült teljes interjút megnézhetik a vasárnap esti Frizbiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik