Szórakozás

Elítélte a bíróság Puzsér Róbertet

Bűnösnek mondta ki a bíróság Puzsért, amiért Hajdú Pétert piszkálta. Az ítélet: egy év próba, és tízezer forint.

Puzsér Róbert a Facebookon tudatta a világgal, hogy ma elítélte a bíróság a Hajdú Péter által indított perben. Persze erről is meg van a véleménye.

A bíróság ma kimondta, hogy bűnös vagyok. Az ítélet: egy év próba, és tízezer forint Hajdú Péter részére. A “szarkupac” kifejezés a bíró szerint nem képezi részét a véleménynyilvánítás szabadságának, ellentétben a “klinikai pszichopata” és a “takonygerincű antihős” kifejezésekkel, melyekkel jogosan illettem Hajdút. Csalódást és felháborodást érzek, meg valami mélyen kafkai, szorongató bizalmatlanságot a jogrendünk iránt. Úgy képzelem, hogy ha ez az ügy egy másik bíróhoz kerül, ő a “takonygerinc” miatt ítél el, a “szarkupac” alól meg felment. Fellebbezek az ítélet ellen. Továbbá – mert törvénytisztelő ember vagyok – kérek egy listát azokról a szavakról, amelyeket a jövőben nem írhatok le.

A megmondóember és a showman vitája egyébként már hosszú hónapok óta húzódott. Hajdú jó hírnév megsértése miatt indított pert Puzsér ellen, akit emiatt egyszer a nappalijában is igazoltattak a rendőrök. A kritikus később bocsánatot kért, de csak azzal a feltétellel, ha vitapartnere soha többé nem szórakoztat fogyatékossággal, betegséggel, halállal, gyásszal. Ez Hajdúnak nem tetszett, másnap már arról szóltak, hogy milliókat akar Puzsértól. Végül be kell érnie tízezerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik