Szórakozás

Ő veszi át Gesztesi helyét a TV2 sorozatában

Füredi Attila karaktere hamarosan eltűnik a Jóban Rosszbanból, ám a búcsújeleneteket már nem Gesztesivel forgatják le. Megvan a helyettese.

Gesztesi Károly alkoholproblémáit eddig tudta tolerálni a TV2. A színész gyakran ittasan jelent meg a stúdión, ha egyáltalán elment, ezért a csatorna súlyos elhatározásra jutott. Úgy döntöttek, hét év után kiírják a színész karakterét a történetből. Mivel azonban Gesztesi nem volt együttműködő, így az utolsó jeleneteket más színész fogja alakítani.

A Blikk információ szerint már meg is van az “utód”, aki nem más, mint Barbinek Péter. Habár a TV2 egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta a hírt, a beszédes stábtag arról is mesélt, hogy hogyan válnak meg Füreditől.

“Úgy tudom, hogy Barbinek Péter veszi át Gesztesi szerepét. Ez már nyílt titok a stáb körében, bár az is igaz, hogy a szerződését még nem írta alá. Sokat nem kell majd melóznia, nagyjából két hetet kell forgatnia, hogy a történet szerint eltűnjön Füredi Attila. Ha minden igaz, külföldre ­utazik majd Füredi pol­gármester, így írják ki a készítők. Nem ölik meg, vagyis akár vissza is lehet majd hozni a történetbe, ha úgy dön­tenek” – mesélte az informátor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik