Szórakozás

Péterfi Judit távkapcsolatban él

A Hír24 műsorvezetőjének párja folyamatosan a világot járja, ezért nem töltenek együtt annyi időt, mint amennyit szeretnének.

Péterfi Judit már két éve él távkapcsolatban párjával, ám szerelmük még ugyanolyan erős, mint a megismerkedésükkor. A műsorvezető társának munkahelye Bécsben van, és ami mégnehezíti a kapcsolatukat, hogy szerelme folyamatosan a világot járja. Judit úgy gondolja, az emberek csak azért nem hisznek a távkapcsolatokban, mert azok eltérnek az átlagtól.

“Amikor megismerkedtünk, akkor is világutazó volt, így szerettem belé. Az én munkám ide köt, tehát össze kellett hangolni az életünket. Bécs nem a világ vége, pillanatok alatt ott vagyok, de leginkább ő siet hozzám haza. Telefon, skype működik. Szerencsére nem úgy élünk, mint 100 évvel ezelőtt, amikor csak levélváltással tudtak egymással kommunikálni a szerelmesek. Ráadásul mi hét napból négyet biztosan együtt vagyunk. Rengeteget utazunk, és ahová tudom, követem a párom. Ha ő épp Varsóban tárgyal, akkor utána repülök, és a tárgyalás végeztével programokat szervezünk, kirándulunk, és külföldön töltjük a hétvégét. Nagyon változatos. Persze kiszámíthatatlan néha, de éppen ez a fűszere” – mondta a Story4-en látható Hír24 műsorvezetője.

“Természetesen hiányzik a párom lefekvéskor és felkeléskor is. A legjobbak a közös álombaszenderülések, a közös ‘szuszizások’ – én csak így hívom. Imádom. Imádjuk. De én megtanultam örülni annak, ami van. Persze az ember hajlamos a mohóságra, és sokszor én is többet akarok, mert fáj a hiány. De ez most egy élethelyzet, és ebből kell kivenni a legtöbbet. Vannak rosszabb napok, de jobbak is, és előfordulnak mélypontok és magaslatok is, ahogy minden más kapcsolatban. A párom mindent megtesz azért, hogy minél több időt lehessen velem” – tette hozzá Judit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik