Szórakozás

Tóth Vera titkolja érzéseit

Az énekesnő próbálja leplezni, de nagyon megviseli szülei különválása, melyről csak könnybe lábadt szemekkel tud mesélni.

Nyár elején érkezett a hír, hogy a Tóth lányok szülei 35 év után a válás mellett döntöttek, ami annak ellenére is mélyen érinti az énekesnőket, hogy már felnőttként kell szembenézniük a családi drámával. Később Tóth Vera elárulta, hogy nincs szó válásról, de az igaz, hogy szülei különköltöztek.

A Sztárban Sztár versenyzője, aki legutóbb húga bőrébe bújt, a FEM3Café műsorában hosszasan mesélt testvérével való kapcsolatáról, a beszélgetés végén pedig, ahogy ő fogalmazott, egy kis „kulisszatitkot” is elárult szüleiről.

“Tegnap volt a szüleim 30. házassági évfordulója, és az apukám odajött hozzám és azt mondta, hogy valaki azt mondta neki, hogy ne vigyen virágot. Én erre annyit feleltem, hogy a szívére hallgasson és végül vitt. Anyukám aztán megírta nekem, hogy örül, hogy ezt tanácsoltam apunak” – mesélte elcsukló hangon Vera, aki szerint nagyon fontos, hogy a párok az idő múlásával is tiszteljék egymást és odafigyeljenek a másikra.

Olvasta már? Nyertes Zsuzsa sokat tépelődött, végül úgy döntött, hogy bevállalja a dzsungelkalandot, még akkor is, ha beleráncosodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik