Szórakozás

Tóth Vera utálta a szinglilétet

Az énekesnő tavaly év végén rátalált az igazira és végre maga mögött tudhatja magánélete legsötétebb időszakát.

Tóth Vera még decemberben ismerkedett meg menedzserként dolgozó párjával, Ádámmal, akivel azóta is dúl a szerelem. A pár már össze is költözött, sőt két közös kutyát is vállaltak, de a családalapítás egyelőre nem került szóba. Az énekesnő most szárnyal, de nem volt ez mindig így, az elmúlt években ugyanis a legrosszabbakat is megélte.

“Csak az tud magasan szárnyalni, aki már volt nagyon mélyen is. Én sajnos megjártam a poklok poklát az előző kapcsolataimban. Hét évig voltam szingli, amit az általam hamisnak tartott Szex és New York életfelfogással ellentétben nem annyira élveztem. Noha alapvetően szerettem az életet, a társ hiányzott az életemből, aki még boldogabbá és teljesebbé tett volna. Csak az a nő tudja, hogy milyen érzés remegő szívvel várni, hogy jelentkezzen az a férfi, akivel előző este randizott, aki már sokat csalódott. Én ilyen voltam” – mesélte Vera a Storynak.

Az énekesnő tovább mesél szerelmi életéről a Story magazin legfrissebb számában, ahol exkluzív fotókat is talál a párról.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik