Szórakozás

Megvakult a kóma után Szaxi Maxi

Az agyvérzésen átesett zenész állapota már éppen javulni látszott, amikor - valószínűleg oxigénhiány miatt - a látását is elveszítette.

Még június elején érkezett a hír, hogy Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula agyvérzést kapott és kómában fekszik. A Dolly Roll egykori zenésze, aki fájdalmasan mellőzöttnek érezte magát a hazai zenei életben, túlesett több műtéten is, de nyaktól lefelé lebénult. A legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy a zenész jobban van, a beszéddel és a mozgással egyaránt próbálkozni kezdett. A Blikknek most régi zenésztársa, Danyi Attila mesélt a Szaxi Maxit ért újabb csapásról. 

“Sajnos nagyon rossz hírt kaptam. Szaxi lánya értesített, hogy Gyuszi megvakult. Nem tudják, miért, de nyilván az agyát ért oxigénhiány, esetleg más károsodás vagy vérrög miatt. Nem vagyok orvos, de tudom, nem egyszerű a gyógyulás. Segíteni szeretnék Gyuszinak, felhívni a szakorvosok figyelmét, hátha van egy specialista, aki találkozott hasonló esettel, és tud megoldást” – mondta el a zenész, aki minden követ szeretne megmozgatni barátja javulása érdekében.

A lap szerette volna megkérdezni Szaxi Maxi lányát, aki nem cáfolta ugyan a történteket, de nem kívánt bővebben nyilatkozni.

Fotó: Réti Borbála

Ajánlott videó

Olvasói sztorik