Light

A zenésztársak miatt marad el Szaxi Maxi segélykoncertje

Az agyvérzésen átesett zenész egykori kollégái közül egyedül Novai Gábor venne részt az eseményen.

A súlyos állapotba kerülő, de mára a gyógyulás útjára lépő Fekete Gyula, azaz Szaxi Maxi megsegítésére rendezendő koncerten nemigen akarnak részt venni a régi zenésztársak – írja a Blikk. Mivel Szaxi Maxi gyógyulása és rehabilitációja egy privát intézményben lenne esélyesebb, egy Hungária-rajongó üzletember igyekezett volna pénzt gyűjteni a család részére.

“Egy kisebb helyiség elég lett volna, szeptemberre terveztük, amikor már mindenki jobban ráér, de így sem vállalta el senki Novai Gáboron kívül. A híres előadóknak egy-két számon kívül többet nem is kellett volna játszaniuk. Az összes begyűjtött pénzt egy elkülönített számlán Gyula gyógyítására fordíthattuk volna. Az érintettek azonban vissza sem hívtak, azt sem kérdezték meg, mikor lenne a koncert” – mondta el a szervező, aki most feladta a próbálkozást. A Blikknek a Dolly Roll együttes tagjait nem sikerült utolérnie, ellenben Szikora Róbert nem zárkózott el a megkeresés elől. 

“Nagyon sajnáljuk Gyulát, és valóban volt ilyen kezdeményezés. Amikor minket megkerestek, még nagyon kezdeti stádiumban volt. Véleményem szerint nagyobb koncertteremben – olyanban, mint a Syma Rendezvényközpont – kellene megszervezni. Én nem zárkózom el tőle, de egyelőre semmi biztatót nem tudok mondani” – mondta el Szikora a lap munkatársának.

Fenyő Miklós menedzsere inkább más jellegű segítségről beszélt: “Sem helyszínről, sem dátumról nem esett szó, így nem tudtuk komolyan venni, hiszen mindenki tudja, az ilyen jótékonysági szervezések nem igazán átláthatók. Miklós nagyon sajnálja Gyulát, ha nem is koncerten, de személyesen támogatná.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik