Szórakozás

Javult Szaxi Maxi állapota

Az agyvérzésen túlesett zenész már kicsit jobban van, még a kórházban lábadozik.

Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula pár hete esett össze a hajón, ahol dolgozott. A zenész egy nyaki vérrög miatt lett rosszul, és azóta is kórházi kezelésre szorul. Kevés információ érkezett eddig felőle, de most a Blikknek jó híreket árult el egy rajongó, aki véletlenül látta a Dolly Roll egykori tagját a kórházban.

“Először nem hittem a szememnek, úgy gondoltam, tévedek, aztán kiderült, hogy tényleg Gyula fekszik a kórteremben, ahová véletlenül benyitottam. A kórházban veszünk fel egy filmet, itt ismertem fel nagy kedvencemet a Dolly Rollból. Belestem még egyszer a szobába, ahol feküdt, és akkor láttam, hogy Szaxi Maxi már nincs olyan rosszul, nem lógnak belőle csövek, nem szorul oxigénre, a színe is egészen jó, forgatja a szemét, mintha beszélni akarna.”
Egy neve elhallgatását kérő zenész kollégája is csak megerősíteni tudja a pozitív híreket:

“Az újságokból tudtam, hogy mi történt, és nagyon aggódtam érte, így tovább érdeklődtem. Megtudtam, hogy sokkal jobban van, amióta itt kezelik, tud pépes ételeket enni, hízott, és a gyógytornásztól is egyre jobb hírek érkeznek felőle. Én személy szerint nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szépen javul az állapota, és további javulást kívánok neki.”


Fotó: Story-Best Archívum

Ajánlott videó

Olvasói sztorik