Szórakozás

Csoda, hogy él a legfelső emeletről leugró fiú

Számos sérülése van, de javultak a túlélési esélyei annak a székesfehérvári diáknak, aki egyelőre tisztázatlan körülmények között vetette le magát a körfolyosó galériájáról az Árpád Szakképző Iskolában – számol be a Blikk.

Rengeteg sérülést szenvedett szegény. Megsérült az artériája, eltört több csontja: a bokája, térde, csípője, leszakadt a veséje, eltört az állkapcsa is, de bízunk benne, hogy a gerince nem sérült meg – mondta el a 17 éves fiú bátyja a Blikknek, aki úgy tudja, hogy műtétek sora vár még testvérére.

– Az orvosok szerint csoda, hogy még életben van. Szerintem élni akar – árulta el édesanya, hozzátéve, hogy az orvosok 50 százalékos túlélési esélyt jósoltak fiának korábban, ez most már 60-70 százalékra nőtt.

Ahogy arról beszámoltunk múlt kedden végezni magával egy székesfehérvári diák a Seregélyesi úti Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban. A legfelső emeletről ugrott le.A helyiek szerint az iskolában gyakran alázzák a tanulókat társaik, sőt tanárok is. A fiú azóta is kómában van.

A diákok szerint nyilvánosan nem bántották társai az öngyilkossággal próbálkozó 17 éves Krisztiánt. Ennek ellentmond, hogy egyszer az osztályterem előtt találtak rá sírva, összeköpködött kabátban. A Blikk úgy értesült, hogy a fiú barátai meg akarják találni a felelősöket, és revansot venni rajtuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik