Puzsér Róbert nemrég a Vundersőn és Zuperszexi utolsó adásában mondta el, hogy hamarosan elhagyja az országot. Most a Hír24-nek bővebben is mesélt tervéről és az utazás okairól.
“Úgy érzem, hogy felsűrűsödött körülöttem a levegő, túl sok a munka, túl sok a felkérés, miközben jellemhibám, hogy képtelen vagyok nemet mondani. Úgy tűnik, a lázongó természetem mögött megfelelési kényszerek hálózata húzódik. Ennek meg ehhez hasonló önismereti természetű tanulságoknak az érzelmi feldolgozása mostanában nagyon megvisel lelkileg” – kezdte Puzsér, aki január végén bizonytalan időre Thaiföldre utazik. Nem tudja, hogy pontosan hová, de azt mondja, épp ez a lényeg.
Fotó: Neményi Márton
“Az, hogy Thaiföldön vagyok, elég jó kifogásnak tűnik ahhoz, hogy ne kelljen ekkor ennek, máskor annak a felkérésnek vagy egyéb elvárásnak megfelelnem. Azzal, hogy elmegyek, felhatalmazom magam arra, hogy szabad legyek. Azt, hogy három, hat vagy nyolc hónapra megyek-e, még nem tudom. Addig megyek, míg azt nem érzem, hogy megérkeztem, és addig maradok ott, míg legszívesebben tovább nem állnék. Ha hazavágyom, majd hazajövök. Olyan helyet keresek, ahol süt a nap, békesség van, nyugalom és korallzátony. Thaiföld egy szubtrópusi fekvésű buddhista ország, ilyen szempontból ideális, nem csak a gyerekprostik nyüzsögnek, akikre Balázs kapásból asszociált. Ráadásul nem is túl drága hely, ami szintén nem hátrány. Nekivágok egy hátizsákkal, és tudom, hogy minden, ami itthon zajlik, onnan kintről kicsinek és jelentéktelennek tűnik majd” – tette hozzá a kritikus, aki nemrég egyébként Alföldi Róbertről, Tóth Gabiról, Geszti Péterről és Szikora Róbertről is elmondta a véleményét.