Szórakozás

Egércsalád miatt vonatták el Kamarás Iván autóját

A színész nemrégiben hazalátogatott Amerikából, ám amikor az autójáért ment, alaposan meglepődött.

Kamarás Iván épp a napokban kapta meg végre a zöldkártyáját, amivel hivatalosan is munkát vállalhat Amerikában. A színész azt mondja, jelenleg több szerep is kilátásban van, ám ezekről egyelőre nem beszélhet. Azt nem tervezi, hogy végleg a tengerentúlon telepedik le: továbbra is ingázni fog Amerika és Magyarország között, és bár az ünnepeket itthon tölti, nemrég visszautazott Los Angelesbe. A legutóbbi hazaérkezését azonban beárnyékolta egy vicces incidens, Iván autóját ugyanis szokatlan oknál fogva kellett elvontatni.

“Barátoknál pihent az autóm, amíg Magyarországon tartózkodtam. Szerettem volna elhozni, de nem indult, mint később kiderült, egy egércsalád beköltözött és okozott némi kárt a jármű belsejében” – mesélt már nevetve a bosszúságról.

Egy-egy nehéz Los Angeles-i nap után a mozgás, és egy pohár whisky a barátokkal tudja kikapcsolni a színészt. Hétvégén végre volt ideje egy kis relaxációra, sőt kedvenc óceánparti edzőterére is ellátogatott.

2Amikor időnk engedi, kikapcsolódásként esténként összeverődünk a kinti barátaimmal egy kis lazításra. Az a típus vagyok, aki hosszú órákon át szeret diskurálni a kedvenc whisky-je mellett, ilyenkor szinte megáll az idő. Rég láttam már az amerikai barátaimat, ráadásul húzós volt az első hét, így hétvégén kicsit kiengedtük a gőzt, és persze a zöldkártyára is koccintottunk” – mesélte a már külföldön is bizonyított színész. – “Heti öt-hat alkalommal sportolok, gyerekkorom óta része az életemnek, és nagyon sokféle ágát kipróbáltam már. Szívesen szörfözöm, görkorcsolyázom, úszom a tengervizes uszodában. Legnagyobb kedvencem pedig az óceánparti ‘játszótér’ felnőtteknek, alig vártam, hogy újra ott edzhessek” – tette hozzá Iván.ű

Fotó: Archív

Ajánlott videó

Olvasói sztorik