Szórakozás

Nagy megtiszteltetés érte Kamarás Ivánt

A nyár elején érkezik az az angol film, amelynek az egyik főszerepét Kamarás Iván játssza. Az akcióthrillert  tavaly forgatták Skóciában, most maga a rendező jött Budapestre, hogy instruálja a színészt az utószinkron során.

Nagy megtiszteltetés érte Kamarás Ivánt, ugyanis Kieran Parker angol rendező csak miatta utazott Magyarországra. Filmes körökben ez éppen fordítva szokás, hiszen az utószinkronizáláshoz mindenképp szükség van a rendezői utasításokra, ám Iván munkái nem tették lehetővé, hogy Londonba menjen.

„Imádtam együtt dolgozni Kierannel és a stábbal. Skóciában forgattuk az Outpostot, nagyon sok jelenetünk készült a gyönyörű, érintetlen, néha már kicsit meseszerűen zord vidéken, kedves emlékeket őrzök. Éppen ezért, amikor megtudtam, hogy Kieran idejön – ami tényleg nagy dolog, hiszen akár webkamerán keresztül is kontaktálhattunk volna – valami olyannal akartam meglepni, ami őt is Skóciára emlékezteti” – meséli Iván, aki az egyik legjobb minőségű whiskyvel várta a filmest.

„Iván nagyszerű színész, és különös módon ezt már az első percben éreztem. A castingok során sok jelöltet meghallgattunk személyesen, vele viszont először csak interneten tudtunk beszélgetni. Már akkor jött a felismerés, hogy wow, igen, ő az a színész, akit Fyodor szerepére szeretnék. Kiváló az angolja, magabiztos karakter és jóképű is. Nagyon jó újra a film hatása alá kerülni, hiszen lassan egy éve forgattuk, de az utószinkron alatt pillanatokon belül újra Skóciában érezzük magunkat” – meséli a rendező.

„Rengeteg mindenre kell figyelni egyszerre. Amíg mondjuk egy angolról magyarra szinkronizált filmnél a lényeg annyi, hogy érezd, körülbelül mikor kezdődik és mikor ér véget a mondandó, addig itt pontosan úgy és olyan tempóban kell formázni a szavakat, mint akkor, a forgatáson. Egyetlen apró hiba sem lehetséges, hiszen akkor a néző azonnal érezni fogja, hogy valami nem stimmel” – avat be a kulisszatitkokba Iván.

A színész egyébként hamarosan ismét külföldre utazik forgatni, ezúttal egy Dél-Afrikában készülő produkción dolgozik majd, amiről azonban még nem árulhatott el többet.


Fotó: redlemon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik