vv6
Szórakozás

Megvan az időpont! Ekkor indul a Való Világ 6

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter elárulta mikor kezdődik a következő Való Világ.

Ma a Big Picture konferencián jelentette be Kolosi Péter, hogy január 26-án indul a Való Világ 6. Mint ismert, a valóságshowt az RTL II-n láthatják majd az érdeklődök.

Kolosi korábban egyébként a Hír24-nek árulta el, hogy miért indítják útjára a hatodik szériát.

“Nem elsősorban nézettségei szempontok indokolják a VV elindítását, hanem az, hogy az RTL II-n is jelentős, sokakat érdeklő és állandóan megújuló tartalom legyen folyamatosan látható” – indokolta a Való Világ 6 elindítását Kolosi Péter.

“Alapvetően az eddig ismert műsort látják majd a nézők, de lesznek benne változások is, ahogy eddig szinte minden évadban voltak. Ezúttal is lesznek majd kategóriák a beszavazáskor, de több részletet még nem árulnék el. Egyébként jó érzés visszagondolni a korábbi évadokra, ebben a műsorban tűnt fel Anikó vagy Majka, itt gyűjtöttünk a nézők adakozásával rekord összeget, 177 millió forintot a Minden gyerek lakjon jól! Alapítványnak. Ez az a műsor, amely összes sorozatát figyelembe véve már majdnem két évig a legnézettebb napi televízióműsor volt Magyarországon. Aki pedig látta az ötödik szériát, azt is tudja, mennyire képes a műsor a megújulásra” – magyarázta az RTL Klub programigazgatója.

Később ellátogattunk a VV6 castingjára, ahol tényleg fura fazonokkal találkoztunk… lehet, hogy köztük lesz a nyertes?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik