Szórakozás

Ralisok a gyerekekért

Tatabánya után Vácott is elsöprő sikert aratott a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért" elnevezésű projekt: a Peugeot PM Vác Rally keretein belül a Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtöttek játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket a szervezők.

Tatabánya után Vácott is elsöprő sikert aratott a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt: a Peugeot PM Vác Rally keretein belül a Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtöttek játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket a szervezők. Az adományok átadására 2013. október 1-jén került sor.

A váciak igazán kitettek magukért, több zsáknyi felajánlás érkezett, aminek nem egy, de két versenyautó is kevésnek bizonyult volna a tárolásukhoz. Kedd délelőtt a Rally Café magazin által felkért hírességek, Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos és Lukács Csucsu Kornél, hazánk egyik legtehetségesebb rallysa – aki jelenleg a második helyen áll kategóriájában az Európa Bajnokságon – együtt adták át az adományokat Dr. Pongrácz Kálmán főorvosnak és csapatának.

“Több gyermekkori emlékem van a váci kórházzal kapcsolatban, ráadásul az én fiam, Gergő is született 11 évvel ezelőtt” – nyilatkozta Kammerer. “Megtisztelő, hogy én is részt vehettem a Rally Café magazin és a GreenPower E85 Kft. közös programjában. Felemelő érzés látni azt a sok adományt, amit az emberek azért gyűjtöttek össze, hogy segítsenek másokon, szebbé varázsolják a kicsit kórházban töltött napjait. Mi is megdolgoztunk ezért a sikerért, de minden percért megérte!”

A Jávorszky Ödön Kórház részéről Dr. Pongrácz Kálmán, az Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztály főorvosa fogadta a felajánlásokat. A doktor úr véleménye szerint a gyógyulás, gyógyítás egyik fő eszköze a szeretet, amiből a RALLYcafé All Stars képviselete most jelesre vizsgázott. „A szervezőknek, versenyzőknek és a Rally Café magazin egész stábjának szeretnék köszönetet mondani, amiért ránk gondoltak, és segítséget nyújtottak a munkánkhoz. A mai gazdasági helyzetben minden tárgyi adomány egy-egy anyagi juttatással ér fel. Ettől viszont sokkal többről is szó van jelen esetben. Érzelmileg, lelkileg is odafigyelnek a kórházban szorongó gyermekekre, a szolidaritásukkal felhívják a figyelmet a családok nehéz helyzetére. Adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy szebbé, barátságosabbá tehessük a kicsik kórházon belül töltött napjait, amiért pedig a hálánkat nem tudjuk eléggé kifejezni.”

A köszöntők után alig telt el néhány perc, s a kis lurkók már a zsákokból pakolták ki izgatottan az ajándékokat. Egy tigris itt, egy maci ott, a folyosó pedig nem csak vasút-, de mondhatni rallypályává is változott. A reggeli fájdalmakat, az olykor kellemetlen vizsgálatok során elmorzsolt könnyeket felváltotta a kacaj és az önfeledt játék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik