Pénteken született meg az első fióka, de aztán a többi tojásból is előtűntek a kicsik. A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. A megfigyelt gólyapár április 13-án kezdte meg a költést. Összesen négy tojást óvnak a figyelmes szülők, amelyből pénteken kikelt az első fióka. Kora délután megrepedt a tojás, majd 14:57 – kor a fedelet a gólyaapa eltávolította, s néhány perc múlva kikelt az első gemenci fekete gólya fióka. A pünkösdi hétvégén aztán a többi tojás is megrepedt, így már 4 éhes szájat kell táplálniuk a szülőknek.
Ezek a gázlómadarak jellegzetesen a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfáin keresnek fészkelő helyet. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya.
A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, a legsűrűbb hazai állománya – hozzávetőlegesen 55-60 pár – a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található.
Ha meg akarja nézni, hogyan születtek a fiókák, kattintson ide!