Szórakozás

Titkolózik az elhunyt Tamás atya

Bár Száraz Dénes Tamás atyaként egyelőre csak a Szabó Zsófi által alakított Betty Tanakis képzeletében tért visza a képernyőre, azt tudni lehet, ez nem marad így. A színész szerinte elképesztő fordulatokra lehet számítani.

Mint már megírtuk, páratlan módon a nézők nyomására írták vissza a Jóban Rosszban sorozatának történetébe Tamás atya karakterét. A halott pap most Betty képzelt barátjaként látható, de Száraz Dénesre még több kihívás vár a sorozatban.

“Nagyon vágytam már vissza, jó volt ismét a megszokott csapatban. Minden jól működik, minden a helyén van a sorozatban. Mindig minden készen áll a munkára, ritka az ilyen profizmus” – árulta el a színész.. “Gyakran visszanézem magam. Leginkább a neten, hiszen nem mindig sikerül elcsípnem az adásokat. A fontosabb jeleneteket sosem hagyom ki, hiszen sokat tudok belőle tanulni” – tette hozzá Dénes, akit folyamatosan arról faggatnak, hogyan láthatják majd a képernyőn.

 


„Továbbra sem mondhatok semmit a nézőknek, pedig bőven lesz még izgalom a sorozatban velem kapcsolatban. Olyan fordulatok jönnek, amikre senki sem számít. Én magam is meglepődtem, amikor a producer elmondta, mire készül. Annyit mondhatok, hogy senkit se vezessen félre az, ahogy a történetem újraindult, nagyon nagy meglepetések jönnek” – titokzatoskodott a színész, aki a munkája mellett most apai feladataira is koncentrál, ugyanis néhány hónapja született meg a kisfia.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik