Szórakozás

Tamás atya visszatér!

Tamás atya szerepében Száraz Dénes visszatért a TV2 képernyőjére. A színész boldog, hogy újra forgathat a Jóban Rosszban csapatával és a reggeli kelés sem okoz gondot neki. Dénest ugyanis rendszerint fia, Dani ébreszti fel.

Páratlan módon a nézők nyomására írták vissza a Jóban Rosszban sorozatának történetébe Tamás atya karakterét. A halott pap most Betty képzelt barátjaként látható, de Száraz Dénesre még több kihívás vár a sorozatban.

„Nagyon vágytam már vissza, jó volt ismét a megszokott csapatban. Minden jól működik, minden a helyén van a sorozatban. Mindig minden készen áll a munkára, ritka az ilyen profizmus.” – árulta el a színész. – „Gyakran visszanézem magam. Leginkább a neten, hiszen nem mindig sikerül elcsípnem az adásokat. A fontosabb jeleneteket sosem hagyom ki, hiszen sokat tudok belőle tanulni.” – tette hozzá Dénes, akit folyamatosan arról faggatnak, hogyan láthatják majd a képernyőn.

„Továbbra sem mondhatok semmit a nézőknek, pedig bőven lesz még izgalom a sorozatban velem kapcsolatban. Olyan fordulatok jönnek, amikre senki sem számít. Én magam is meglepődtem, amikor a producer elmondta, mire készül. Annyit mondhatok, hogy senkit se vezessen félre az, ahogy a történetem újraindult, nagyon nagy meglepetések jönnek.” – titokzatoskodott a színész, akinek fia születése óta még kevésbé jelent problémát a korai kelés.

„Szerencsére egyelőre bőven marad időm az apai feladatokra. A forgatások még nem foglalnak le annyira, majd inkább decembertől sűrűsödnek ismét. A gyerkőc körüli legtöbb dolgot megosztjuk a feleségemmel, de mivel a reggeli felkelést jobban bírom, ezért azt mindig bevállalom. Már 6-7 körül ébren van a fiunk, ilyenkor én vagyok vele kb. 9-ig, addig a feleségem még tud pihenni.” – árulta el Dénes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik