Szórakozás

Milliókat fizet Kovi a pornózó magyar sztárnak

Kovács István, Kovi, az ismert felnőttfilm rendező-producer továbbra is várja azon magyar celebek jelentkezését, akik főszerepet vállalnának készülő produkciójában.

Kovi már jó ideje keresi azt a magyar hírességet, aki szerepelne egy pornófilmben. Több név is felvetődött eddig, de azok a sztárok, akiknek személye kiszivárgott, többnyire vagy megsértődtek, vagy kikérték maguknak, de volt olyan is, aki perrel fenyegetőzött. A rendező a Hír24-nek elmondta, a közelmúltban ismét tárgyalt egy hírességgel, ám arról óvatosságból már nem beszél, ki volt az illető.

„Azt mondta, szívesen szerepelne a filmemben, de attól fél, hogy ezzel vége lenne a karrierjének. Éppen ezért végül nemet mondott” – mesélte Kovács István.

Kovi egyébként az elmúlt időszakban számos celebbel beszélt ebben az ügyben, de még a gázsival sem tudta meggyőzni őket. Pedig nem kevés pénzt kínált fel a pikáns főszerepért. Nem tagadja, hogy hajlandó lenne kifizetni egy átlagos pornószínész többszörös gázsiját is egy celebnek. Pontos összeget ugyan nem akart elárulni, de azt nem tagadja, milliós nagyságrendről van szó.

Mint ismeretes, a nagyszájú nőként emlegetett Mária Geronazzo annak idején bevállalta, hogy szerepel Kovi egyik filmében, ám hiába készült el, azt nem nézték meg annyian, mint amire számítottak. Alekoszt is hírbe hozták annak idején, de mint kiderült, ő csak a rendezője lett volna Kovi pornójának, de aztán az a közös munka nem jött össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik