Szórakozás

Így szexelt Alekosz és Betty – A nagy vallomás

Nem voltak felhőtlenek Alekosz és kedvese, Betty többórás szexmaratonjai. Kiderült, a lány csupán ruhástól volt hajlandó ágyba bújni görög csődörével.

Az utóbbi napok vezető bulvárhíre Alekosz Bettyjének plasztikai műtéte volt. Mint már megírtuk, a szőkeség kicsinek találta kebleit, azért úgy döntött, nem vár tovább, sebészhez fordul és orvosoltatja évek óta komoly gátlásokat okozó problémáját.

A beavatkozás – úgy tűnik – kapóra jött a görögnek: amíg kedvese lábadozott, ő ismét kifejtette, miként vélekedik a férfi-nő viszony bonyolultságáról, természesen a legfölsőbb szinteken.

A ValóVilág egykori győztese azt állítja, lenyugodott. Alekosz úgy vélekedik, a becsület egy kapcsolatban szinte mindennél fontosabb, ám hogy ő mit ért az alatt, mondandójából nem derül ki. „Ha valaki megcsalja a másikat, az nem jelenti azt, hogy nem becsüles” – nyilatkozta, mint ahogyan jó ideje azt sem titkolják Bettyvel, hogy megcsalták egymást, ami annak idején okozott némi feszültséget kettőjük viszonyában.


De úgy tűnik, nem csupán a félrelépés volt az egyetlen gond közöttük. Alekosz elárulta, hat-nyolc órás szexmaratonjaikat némiképpen beárnyékolta, hogy kedvese nem volt hajlandó premier plánban mutatkozni előtte. „Megpróbáltam mindent, például leitatni, hátha attól feloldódik, és persze beszélgettem is vele. Ám egyik sem működött, én pedig rájöttem, hogy ez nem gyerekjáték” – jelentette ki Alekosz, aki barátnőjével ellentétben egy cseppet sem küzd gátlásokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik