Szórakozás

Ezért kellett mentőt hívni Tóth Gabihoz

toth-gabi(960x640)(2).jpg (tóth gabi, megasztáros, )
toth-gabi(960x640)(2).jpg (tóth gabi, megasztáros, )

Állandó megfelelési kényszer, harc a saját nővérével, kimerítő turnék. Nem csoda, ha Tóth Gabi egyik koncertje előtt újra rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni. Úgy tűnik, a nagy hajtás egyre jobban megviseli az énekesnőt. Vajon meddig bírja még?

Idén mintha minden összesűrűsödött volna Tóth Gabi életében. A Story-díj volt az első csúcs, majd rövidesen következett a mélypont is az Eurovíziós Dalversenyen, amikor az öltözőben omlott össze. Később újra a mennyekben járt, hiszen ő kapta az év énekesnője elismerést a Comet-gálán. Ezt azonban beárnyékolta, hogy életében először komolyan összeveszett fő támaszával, Verával a nővérével. A testvérek azóta alig beszélnek.

A túl nagy hajtás vagy a túl sok probléma az oka, de Gabi nemrégiben az egyik koncertje előtt rosszul lett. “Aznap nem csak én viseltem nehezen a meleget, hanem mindenki. Rossz szokásom, hogy kevés vizet iszom, akkor is csak fél liternyi volt bennem. Kicsit ki is száradtam. Az orvos adott kalciumot, és azt mondta, próbáljak pihenni egy hűvös szobában. Megtettem, és kis idő múlva már semmi bajom nem volt. Nem voltam kórházban, nyugtatót sem kaptam, és két fellépést is végigcsináltam. Persze, aki dolgozik, az fáradt, de ennyi. Nem szeretném, ha fellépéseket mondanának vissza azért, mert azt híresztelik rólam a „jól értesültek”, hogy túlhajszoltam magam. Könnyen rámehet a karrierem az álhírekre” – vallja Gabi a Story magazin legfrissebb számában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik