Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, nemrég előkerült egy nő, aki elmesélte, egykor Damu Rolanddal randizott. Arról is beszámolt, hogy a színész eleinte nagyon kedves, előzékeny volt vele, de aztán megváltozott és agresszív lett. Ráadásul állítása szerint a színész kölcsönkért tőle, amit mostanáig nem adott meg. Az asszony úgy tudja, nem egyedül jár ebben a cipőben. Éppen ezért elhatározta, hogy a Facebookon létrehoz egy profilt, melyhez mindenki csatlakozhat, akinek hasonló tapasztalatai vannak, mint neki. Erről a Hír24-nek is beszámolt, ám ezt követően valami furcsa dolog történt vele.
„Miután megjelent a cikk és az is, hogy esetleg Damunak emiatt újabb pert varrhatnak a nyakába, valaki elkezdett hívogatni egy ismeretlen számról. Azt mondta, tegyek le a tervemről, mert különben nemcsak én, hanem a családom is nagyon megbánja a szervezkedésemet. Először csak mosolyogtam az egészen, de aztán már kezdtem komolyan venni. Pedig már meg is csináltam a felhívást, de végül nem mertem kiélesíteni” – állítja a nő, aki most éppen azon gondolkodik, hogy feljelentést tesz a rendőrségen, ha még egyszer megfenyegetik.
„Valójában csak azért nyilatkozom most is, mert azt remélem, hogy az illető olvassa a cikket és leáll a zaklatásommal. Én megígérem neki, nem jelentem fel, ha ő nem bántja a családomat” – sírta el magát az állítólagos exbarátnő.