Szórakozás

Kábítószert találtak egy 21 éves körözött férfinél

Sukorón bérelt házat egy fehérvári férfi. Pechjére a rendőrök ott is megtalálták.

Egyszerre két kapitányságnak is munkát adott az a 21 éves fehérvári férfi, akit tegnap este egy sukorói házban fogtak el a fehérvári járőrök. A fiatalemberrel szemben két körözés is érvényben volt, illetve elfogásakor az általa bérelt házban több zacskónyi kábítószergyanús anyagot is találtak a rendőrök.

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: még tavaly szeptemberben igazoltatták a fiatalembert a járőrök a fehérvári Jancsár utcában, amikor felmerült, hogy kábítószert fogyasztott. A tőle levett minta alapján a toxikológiai vizsgálat megállapította, hogy szervezetében akkor kábítószergyanús anyag volt.

Idén januárban a fehérvári Kelemen Béla utca egyik lépcsőházában téptek le ismeretlenek a falról négy levélszekrényt, illetve hármat megrongáltak. A nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével két társával együtt a 21 éves férfi gyanúsítható.

A fehérvári nyomozók mind a két ügy kapcsán többször keresték bejelentett lakcímén a férfit, azonban nem találták. Így elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A körözött férfivel kapcsolatos információgyűjtések során felmerült, hogy a fiatalember egy sukorói házat bérel, és ott is tartózkodik. A rendőrök körbevették a sukorói házat, majd igazoltatták a benn tartózkodókat. A 21 éves férfin kívül a házban volt még a férfi lány ikertestvére, valamint egy 18 éves pákozdi nő is.

Miután mindegyiküket igazoltatták a járőrök, átvizsgálták a házat. Ennek során több zacskó kábítószergyanús anyagot találtak.

A 21 éves férfit – tekintettel a vele szemben érvényben lévő két körözésre – a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állították elő. Ott először mintavételére került sor, majd a nyomozók a vele szemben folyamatban lévő ügyekben gyanúsítottként hallgatták ki, és ezt követően bűnügyi őrizetbe vették.

A házban tartózkodó két fiatal nőt tanúként hallgaták ki – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik