Szórakozás

Beszólt az öregasszony, hátba vágta ásóval

Kunstár Csaba

2012. 05. 31. 16:34

Egy alcsútdobozi férfi kecskéket etetett volna, amikor egy 74 éves nő szidalmazni kezdte.

Korábban a témában:

Megbízásból ment kecskét etetni egy 58 éves férfi kedden délután Alcsútdoboz területén, amikor a szomszédasszony – nem túl kedvesen – átszólt neki a kerítésen, hogy mit keres ott. Később még a kecskékkel kapcsolatban is volt néhány keresetlen szava, amitől még idegesebb lett a férfi. “Mint kiderült régebb óta van rossz a viszony a férfi és a 74 éves asszony között” – mondta a Fehérvár24-nek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nem túl kulturált beszólásra ideges lett az amúgy ittas férfi és kikérte magának a dolgot. Az asszony azonban tovább folytatta a szidalmazást mire már az utcán a férfi egy keze ügyébe kerülő ásó lapjával hátba vágta a nőt, majd leszúrta az ásót a kapu mellé és hazament.

Az asszonyhoz mentő érkezett. A sértettet megvizsgálta a mentőápoló. Külsérelmi nyomot nem talált rajta, de további vizsgálat miatt kórházba szállították. Az őt megvizsgáló orvos a sérülés gyógytartamára vonatkozóan úgy nyilatkozott, hogy nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett az asszonynak az incidens során. A bántalmazót előállították a bicskei járőrök.

Az ittas férfi agresszíven viselkedett az intézkedés alatt, ami miatt meg kellett, hogy bilincseljék a rendőrök. A bántalmazás ügyében tovább vizsgálódnak a Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.