Szórakozás

Feltételesen szabadult, de újra rács mögött van

Március végén egy Piac téri szórakozóhelyről éjjel hazainduló nőt rabolta ki alkalmi ismerőse.

A fiatal férfi letépte a nő válláról a táskáját, miközben, hogy az értékeket meg is tartsa ütötte a nő fejét. Végül a megszerzett zsákmánnyal együtt elszaladt. Az újvárosi nyomozók május 10-én fogták el a feltételezett elkövetőt, akiről kiderült, nem új a „szakmában”. Alig néhány hónapja rablás miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadult feltételesen. Tájékoztatta a Fehérvár24-et R. Szabó Ágnes a megyei rendőrség szóvivője

A 40 éves sértett március 21-én éjjel Dunaújvárosban a Piac téren lévő szórakozóhelyek egyikében pezsgőzés közben egy asztaltársasághoz csapódott, ahol egy 25 év körüli férfi is helyet foglalt. Később a társaság többi tagja eltávozott, ketten maradtak. Záróra után egy másik szórakozóhelyre indultak, amikor a sértett elmondása szerint az Istvánként bemutatkozó fiatalember a Sörmű sarkánál elkapta a táskáját. Mivel nem adta, rángatni kezdte, húzták-vonták, majd amikor nem járt eredménnyel, a férfi ütni kezdte a nő fejét. Addig ütötte, amíg a táskát meg nem szerezte. A táskában a nő személyes iratai voltak, néhány ezer forint és egy telefon.

A sértett által megadott személyleírás alapján kezdték keresni a férfit a dunaújvárosi rendőrök, de akkor éjjel nem jártak eredménnyel. Másfél hónappal később, május 10-én a megindított büntetőeljárás fordulatot vett. A beszerzett adatok alapján valószínűsíteni lehetett, hogy az elkövető azonos egy 29 éves férfivel, akinek a keresztneve valóban István. A férfit csütörtökön előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Elismerte, hogy elvette a nő táskáját, de azt nem, hogy bántotta volna. A tartózkodási helyén megtartott házkutatás során előkerült a sértett telefonja.

Az elfogott férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt. Megelőzően rablás bűntett miatt rá jogerősen kiszabott két év börtönbüntetésből múlt év októberében feltételesen szabadult. Ez év április 16-án mentesült volna a büntetés hatálya alól. A március végén elkövetett rablás miatt bűnügyi őrizetbe vették a dunaújvárosi nyomozók, egyúttal előterjesztetéssel éltek az ügyészség felé a férfi előzetes letartóztatásba helyezésének indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik