Szórakozás

Szerelemmel vigasztalódik a kiscsillag

A Csillag Születik harmadik élő show-járól az In Direttának és az Immigrantsnek kellett távoznia. A háromtagú banda nem szomorkodik, már láthatáron a szerelem is.

Hatalmas elismerést kapott a Csillag Születik harmadik adásán az Immigrants nevű formáció. A fiatal srácok ezúttal saját szerzeményüket adták elő, amely a korábbiakhoz képest egy visszafogottabb vonalat képviselt. Ám a lágy dallamok ellenére a produkció még Puzsér Róbert tetszését is elnyerte.

„Ez kvalifikált produkció volt. Még mindig azt gondolom, hogy garázszenekar vagytok. A múlt héten egy kis rést ütöttek a garázs falán. Ezt a rést ma akkorára tágítottátok, hogy lassan kifértek rajta” – mondta a kritikus a produkciót követően. Azonban a fiúk eredetisége és a zsűri elismerő szavai kevésnek bizonyultak a továbbjutáshoz.

Így az In Diretta csapatához hasonlóan, az Immigrantsnek is távoznia kellett a Csillag Születikből. A banda azonban egy percig sem kesergett. „Nem vagyunk szomorúak, hiszen még most kezdődik az egész. Bejutottunk a show-ba, megismertek minket és innentől kezdve csak rajtunk múlik, hogy élünk-e a népszerűséggel. Sajnos nagyon sokan eltűnnek a süllyesztőben egy ilyen tehetségkutató után. Mi azon fogunk dolgozni, hogy velünk ez ne történjen meg” – árulta el a Hír24-nek Badric Adorio, a csapat énekese. Bár a srácok most leginkább a hétfőn kezdődő érettségi vizsgákra koncentrálnak, zenei karrierjüket is tervezgetik.

„Reméljük, hogy sűrű nyarunk lesz és több helyre is hívnak minket fellépni. Szívesen megyünk fesztiválokra, rendezvényekre, ahova csak lehet. Közben a dalok írását sem hagyjuk abba, hiszen ezáltal tudjuk megmutatni az igazi stílusunk” – mondta Károlyfi Balázs, akit a többiekhez hasonlóan lányok hada ostromolt, még az interjú közben is.

Mindez csupán Sápi Szabolcsot hagyta hidegen, aki már a produkció alatt is ki-ki pillantgatott a nézőtér egy pontjára. Éppen oda, ahol Negyela Bernadett kiscsillag ült. Azonban nemcsak ebből, hanem másból is sejteni lehetett, hogy valami kialakulóban van a fiatalok között. Az Immigrants kiesésekor ugyanis eltört a mécses a tizenéves lánynál, aki a show után is hosszú ideig itatta az egereket. A lány csupán Szabi ölelésére és bátorítására nyugodott meg, s közeledésükből egyértelművé vált, hogy a két fiatal között több van, mint barátság. Folyosói pletykák szerint Berni és Szabi még az előzős show után találtak egymásra.

Míg Bernadett nem kommentálta kapcsolatuk alakulását, Szabi szűkszavúan, ám sokat sejtetően nyilatkozott. „Jóban vagyunk Bernivel, de arról, hogy mi van közöttünk, nem szeretnék többet mondani” – zárta rövidre a dolgot Szabolcs, akivel Puzsér Róbert többször is kezet rázott a show után. a csapat legutóbbi produkciójával belopta magát a szókimondó zsűritag szívébe.

„Sajnálom, hogy kiestek a fiúk. Ez is csak azt mutatja, hogy milyen pocsék az ízlése a közönségnek. Ezek a srácok maximálisan kinőtték a garázszenekar kategóriát. Nem nekik kellett volna kiesniük” – nyilatkozta a show után a kritikus, aki több közös képen is szívesen pózolt az Immigrants tagjaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik