Szórakozás

Csúnyán beszóltak a Megasztár zsűritagjának

Falusi Mariann olyan kritikát kapott Fáy Miklóstól, amelyet azonnal kikért magának. A kritikus tudatlannak nevezte őt.

Rendhagyó zenés estje miatt érkezett a Mokka stúdiójába Falusi Mariann, akinek koncertje megszervezésében Fáy Miklós segédkezett. A kritikus ezúttal nem az észt osztotta a produkcióban, hanem dramaturgként megpróbálta a legtöbbet kihozni az érdemes zenészeket felvonultató estből. Csakhogy Fáy Miklós a Mokka stúdiójában sem tudta félretenni kritikai érzékét. Így kolléganőjét, Falusi Mariannt is hamar kiosztotta. „Én csak összeraktam a dalokat, mert annyira idegesít, hogy a Mariann egy verset sem tud kívülről” – kezdte a beszélgetést a Csillag Születik egykori zsűritagja, akinek kijelentésén Falusi Mariann is felhorkant.

Demcsák Zsuzsa viccesen rá is kérdezett Fáy Miklósnál, hogy tényleg idegesítőnek találja-e az est megálmodóját, Falusi Mariannt. „Nem, csak a tudatlanságát” – vágta rá Fáy, akinek kijelentésén teljesen kiborult a TV2 arca. Mariann állítása szerint több verset is tud kívülről, melyről többször is meggyőződhetett a kritikus is. Így a Megasztár ítésze helyreigazítást kért kollégájától. „Olyan vagy, mint egy tanár bácsi. Mariann tudatlansága?! Kikérem magamnak” – fakadt ki a Mega-zsűritag, aki végül átadta a szót Fáy Miklósnak. A kritikus megpróbált szépíteni és azzal zárta a beszélgetést, hogy Falusi Mariannak rengeteg arca van, melyekkel újra és újra lenyűgözheti közönségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik