Szórakozás

Összeszedte magát Falusi Mariann

Bihal Rolandnak véget ért a Megasztár. A zsűri egyhangúlag küldte haza a No Thanxs egykori zenészét.

Az elmúlt héten éppúgy, mint az első döntőn Falusi Mariann volt a Megasztár úgynevezett dedikált zsűritagja. Az énekesnő elmondta, fő célja az volt, hogy a versenyzők minden eddiginél jobban megnyíljanak a színpadon, de azt is hozzátette, sokkal szigorúbban fogta az énekeseket, mint a kezdetekkor.

Az énekesnő a közös munka kapcsán minden eddiginél közelebb került a döntősökhöz, akik szinte mindannyian köszönetet mondtak Mariannak a segítségért. Bár a versenynek volt olyan pillanata, amikor újra könnyek szöktek az énekesnő szemébe, a végső döntésnél a négy adással ezelőttinél jobban állta a sarat.

A veszélyzónába került három énekes – Szakos Andi, Bihal Roland és Talán Attila – közül a közönség a Cserháti-dalt éneklő lányt juttatta tovább, a zsűri férfitagjai pedig egyhangúlag Talán Attilát juttatták volna tovább. A múlt heti adástól eltérően most, a döntéshozó ítész is egyetértett a többiek véleményével, így Mariann is a szőke énekesnek adott szabad utat.

“Nehéz hét volt, de most már edzett vagyok” – szögezte le Mariann, akit hetekkel ezelőtt nagyon megviselt a döntés. A Pa-Dö-Dő énekese ezúttal könnyek nélkül tette le voksát Talán Attila mellett, aki egyébként több zsűritag szerint is rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, tehát pénteken este Bihal Rolandnak szólt a búcsúdal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik