Szórakozás

Összebalhézott Stohl és Ruttner?

Miután Stohl András nem jelent meg Ruttner György könyvbemutatóján, számos pletyka kezdett terjedni arról, mi állhat a háttérben. Az egyik szerint a színész és ügyvédje összevesztek, és már nem is dolgoznak együtt.

Ruttner György a Hír24-nek azt mondta, ez a felvetés alaptalan, semmiféle konfliktus nincs közte és Stohl András között.

Mint ahogyan már arról korábban is beszámoltunk, Stohl András és Ruttner György kapcsolata azután kezdődött, miután a színészre első fokon igencsak súlyos büntetést mért a bíróság. Ezután váltott jogi képviselőt a híresség, így került kapcsolatba az ismert ügyvéddel. Ruttner György aztán valóban jól tette a dolgát, hiszen a bíróság végül jelentősen enyhítette a színészre kiszabott büntetést.

A két ismert személy kapcsolata mindvégig igencsak jónak látszott, még a börtönbe vonuláskor is az ügyvéd kísérte az RTL műsorvezetőjét. Bár mindenki arra számított, hogy Ruttner György lesz az, aki a szabaduláskor is ott lesz majd, ez végül nem így történt.

S miután az ügyvéd szerdai könyvbemutatóján sem jelent meg a színész, az emberek kombinálni kezdtek.

Az ügyvéd viszont cáfolja, hogy rosszban lenne ügyfelével. Továbbra is azt mondja, Stohl munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a szerdai eseményen, amit ráadásul nagyon sajnál. Ruttner György azt is elmondta, sajnálja, hogy a színész nem volt ott a könyvbemutatón, de nincs rossz szájíze. Hozzátette: természetesen továbbra is vannak közös dolgaik, és olyan ügy is, amelyben még most is ők képviselik Stohlt a legjobb tudása szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik