Több mint másfél éve, egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egymással Gallusz Niki és jelenlegi párja, Laura. Az ismeretségből hamar szerelem lett. Aztán összeköltöztek, és lapunk értesülései szerint ma már jegyben járnak.
– Művészberkekben az a hír járja, hogy Nikinek és Laurának annyira komolyak a szándékai, hogy nemrég már el is jegyezték egymást, és szeretnének regisztrált élettársi kapcsolatban élni – árulta el a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Erről tanúskodhat az a szívecskés gyűrű, amit a színésznő legutóbbi televíziós interjúja során viselt. A piros szívet ábrázoló motívum egyébként különleges jelentőséggel bír a pár számára, ugyanis a közelmúltban mindketten az alkarjukra tetováltattak egy-egy, piros szívekből álló végtelenjelet, ami örökké tartó szerelmüket hivatott szimbolizálni.
Szerettük volna kifaggatni Gallusz Nikit is az üggyel kapcsolatban, de a színésznő noha nem cáfolta, de nem is kívánta kommentálni értesülésünket. – Nincs mondanivalóm ezzel kapcsolatban, mert egy végeláthatatlan történet venné kezdetét. Erről inkább semmit – zárta rövidre a beszélgetést Gallusz.
Nem ez az első eljegyzési gyűrű Niki kezén. Korábban három férfival is tervezgetett esküvőt, de mindegyikükkel szétváltak útjaik.