Szórakozás

Százezreket ér VV Cristofel pólója

Jótékonysági árverést rendezett VV Cristofel, aki a beköltözéskor viselt pólóját bocsátotta árverésre. A felsőre leadott legmagasabb licit eddig kétszázhetven-ezer forint.

Úgy látszik, VV Cristofel igyekszik kihasználni a hirtelen jött népszerűségének minden oldalát. Ahogy arról korábban is beszámoltunk a kubai csődör nemrég megnyitotta saját vendéglátóipari egységét, mely a jelek szerint jól muzsikál. A puban ugyanis nemcsak DJ Lévai Adrienn, hanem Fekete Pákó is látogatását tette, míg a vendégek is szép számmal érkeznek.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Talán éppen ez a siker ösztönözte a kubai csődört arra, hogy hirtelen jött népszerűségét egy jó cél érdekében is kamatoztathassa. VV Cristofel ugyanis gyűjtésbe kezdett saját alapítványa részére, mely a Magyar Éhező Gyerekek Alapítványa nevet viseli. „Szeretnék segíteni az éhező gyerekeken. Ezért az üzlettársammal, a feleségével és édesapámmal létrehoztunk egy alapítványt. Most nagyon rákoncetráltunk a jótékonykodásra” – mesélte a kubai villahős. A skalpvadász azonban nem SMS-ek gyűjtésével, vagy pénzadományokkal gyűjt a rászorulóknak, hanem saját pólóját bocsátja áruba.

VV Cristofel a napokban ugyanis jótékonysági árverést rendezett sörözőjében, melyben az ominózus, beköltözéskor viselt pólójára lehetett licitálni. A kikiáltási ár, mindössze két ezer forint volt, így közösségi oldalán többen meg is mosolyogták a csődört, hiszen akadtak, akik még ezt is soknak tartották a kubai rongyáért. Arra azonban senki sem számított, hogy a licitek egymást érik majd. Olyannyira, hogy azok szinte egyik percről a másikra kúsztak fel százezres magasságokba. A licit most kétszázhetven-ezer forintnál tart, hogy a pólócsoda végül mennyiért fog elkelni, megtippelni is nehéz lenne. Egy azonban biztos, VV Cristofel mérhetetlenül örül a nagy érdeklődésnek, s reméli, hogy a befolyó összeg minél hamarabb eljuthat az éhező családokat segítő alapítványhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik