Szórakozás

Rosszak lettek a magyar énekesnő leletei – Meg sem operálták

Ismét el kellett halasztani Zalatnay Cini mellműtétét – tudta meg a Hír24. Az énekesnő kebleiből eredetileg tavaly decemberben távolították volna el az implantátumokat.

A híresség annak idején őszintén vallott arról, hogy férje, Márton Csaba kedvéért csináltatott az átlagosnál nagyobb ciciket. Aztán, ahogy telt az idő, a férfi eltűnt Cini életéből, a hatalmas mellekkel járó problémák azonban megmaradtak. Sőt, nemcsak maradtak, hanem sokasodtak is, ugyanis a híresség háta fájni kezdett a nagy súly cipelésétől.


Fotó: Kummer János

Zalatnay Cini egy idő után konzultált plasztikai sebészével, aki egyetértett vele, hogy az implantátumokat el kell távolítani. A hátfájás mellett már esztétikailag is zavarta Zalatnay Saroltát a nem éppen átlagos szilikonkebel. Orvosa ugyanakkor azt is közölte az énekesnővel, addig nem tudja elvégezni a beavatkozást, amíg nem csökken a testsúlya. Cininek ez nem jelentett gondot, azonnal fogyókúrába kezdett. Úgy tervezte, hogy a műtét napjáig 6-8 kilótól szabadul majd meg. A diéta alatt kínosan ügyelt arra, hogy egészségügyi problémákat ne okozzon nála a fogyás.

Bár a fogyókúrájával szépen halad az énekesnő, műtétre egyelőre mégsem kerülhet sor. A Hír24-nek elmondta, nemrég volt orvosi vizsgálaton, és sajnos nem lettek jók a leletei. A vérsüllyedéssel voltak problémái, amit vélhetően a szervezetében lévő gyulladás okozott. Szerencsére nem a korábbi súlyos betegsége tért vissza, hanem egy fertőzés okozott nála egészségügyi problémákat. Cini, mint ebben az időszakban sokan mások, influenzás lett, ami a plasztikai sebész szerint kockázati tényező a beavatkozás során. Orrdugulása miatt többek között már az altatását sem merték elvállalni. A szerencsétlen körülmények miatt az orvos úgy határozott, elhalasztják az énekesnő mellműtétjét.

Cini azt mondja, azóta már sokkal jobban érzi magát. A tervek szerint február 10-én találkozik ismét plasztikai sebészével. Ezt követően újabb kontrollvizsgálatok várnak rá, többek között belgyógyászati jellegűek. Ha minden lelete negatívnak bizonyul, akkor ismét kitűzik a mellkisebbítő beavatkozás időpontját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik