Szórakozás

Infarktustól féltik a ValóVilág játékosát – kicsinálja a szerelme

Még Angéla is attól fél, hogy Fecó infarktust kap, amikor megtudja: összeházasodhatnak a villai falai között.

Mindenki kiválóan játssza a szerepét a ValóVilágban, eddig még senki nem árulta el Fecónak, hogy titokban az esküvőjét szervezik. Pedig a játékosok már nagyon be van sózva. Kiválasztották a koszorúslányokat és a tanút is. Az előbbiek Kinga és Seherezádé lesznek, a tanú pedig Csaba. Vera persze ezen is kiakadt, tébolyult állapotában magában beszélt és szitkozódott.

A játék szerkesztői tegnap még egy cselt eszeltek ki Fecóval szemben. Elhitették vele, hogy karácsony alkalmából a versenyzőket meglátogathatják családtagjaik. Mindezt persze azért tették, hogy az esküvő napján majd könnyebben becsempészhessék a villába Angélát. A VV Dumagépe teljesen elérzékenyült a bejelentés hallatán, azt mondta, nagyon szeretné, ha Angéla menne be hozzá, de ebben még reménykedni sem mer… Csabának bevallotta, azzal, hogy megcsalta gyermekei anyját, az egész életét elrontotta. Kijelentette, csakis arra vágyik, hogy szerelme megbocsásson neki.

Szegény Fecó, ha tudná, hogy valójában mi is készülődik a színfalak mögött… Láthatóan már most is csupa ideg, remélhetően nem fog leállni a szíve, ha meglátja Angélát menyasszonyi ruhában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik