Szórakozás

Éhezni fog a kétgyerekes magyar előadó? Pénz és ellátás nélkül marad

A nyugdíjintézet előtt készül tüntetni Terry Black. Az egykori transzvesztita előadó azt állítja, ellátás és bevétel nélkül maradt, amiért nem ismerik el korábbi, harminc éves munkaviszonyát.

Nagy bajba került Terry Black. A híresség kálváriája három nappal ezelőtt kezdődött, amikor kiderült, mégsem kapja meg rokkantsági ellátását, és bevétel nélkül marad. A kétgyerekes apuka állítása szerint a nyugdíjintézet egyszerűen nem ismeri el, hogy harminc évet ledolgozott, a hivatalokból egyszerűen eltűntek azon iratai, melyek többek között az ORI-s munkaviszonyait tanúsították. Terrynél ezen papírok akkor kallódtak el, amikor disszidálása miatt elkobozták a teljes vagyonát – mesélte a Hír24-nek.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

A híresség egyébként azért kérte leszázalékolását, mert 2008-ban rákos daganatot diagnosztizáltak nála, és eltávolították a fél tüdejét. Azóta gyakran fullad, nem tud erősebb fizikai munkát végezni, és a frontváltakozások is nagyon megviselik. Színpadi fellépéseket csekély számban tud vállalni, mert azok is kifejezetten megterhelőek számára. Az említett okok miatt Terry 2010-ben kérte leszázalékolását. Akkor az orvosi bizottság megállapította, hogy 65 százalékban rokkant, de az ellátást azóta sem kapta meg. Ugyanakkor három nappal ezelőtt csengetett hozzá a postás a levéllel, melyben azt közölték, nem kap rokkantnyugdíjat. Persze megfellebbezheti a határozatot.

Terry Black a Hír24-nek elmondta, jelenleg nincs bevételi forrása, egy ideje a tartalékaiból éltek, ám az záros határidőn belül elfogy. Rövidesen egy fillére sem lesz a családnak. Ráadásul az egykori transzvesztita előadó a tb-jét sem fizette, azt hitte, rokkantsági ellátásával együtt az a probléma is megoldódik. Most attól tart, utólag majd visszamenőleg is kiszámlázzák neki az orvosi vizsgálatok díjait, ami akár az 1 millió forintot is elérhetik. Ezt persze nem tudná miből finanszírozni. Gyerekeinek azonban igyekszik mindent megadni, az utolsó fillérjeit is rájuk költi. Szerencsére ráadásul Terry-nek vannak olyan barátai, akik nem hagynák, hogy éhezzenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik